hulladék;merénylet;pokolgép;Bangok;terrorakció;

A thaiföldi rendőrfőnök szerint két további bombát hatástalanítottak
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/NICOLAS AXELROD

- Bangkoki terror: turisták haltak meg

Legalább 27 ember életét vesztette és nyolcvanan megsérültek, amikor hétfő délután pokolgépes merényletet hajtottak végre a thaiföldi főváros, Bangkok központjában, a buddhista Erawan szentély közelében. Az áldozatok között több külföldi turista volt, s a végrehajtás módja arra utal, hogy az elkövetők a turizmust célozták.

Véres terrorakció színhelye volt a thaiföldi főváros. A terrorakcióért egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget. A halálos áldozatok többsége az eddigi megállapítások szerint thaiföldi ugyan, de akadnak közöttük külföldiek. Eddig kínaiakat és fülöp-szigetekieket azonosítottak. Az összes áldozat vagy a szentélyben, vagy mellette tartózkodott. Pravut Tavonrsziri rendőrfőnök közlése szerint a sérültek között „igen sok a külföldi turista”.

Bangkoki médiaértesülések szerint főként kínaiakról és tajvaniakról van szó. Endreffy Lóránd bangkoki magyar konzul az MTI-nek elmondta, nem tudnak magyar áldozatról. Hozzátette, a külképviselet kapcsolatban van azokkal a kórházakkal, amelyekbe a támadás áldozatait szállították. Endreffy arról számolt be, hogy jelenleg nincs turistaszezon Thaiföldön, az ide látogatók döntő többsége november és február között utazik a délkelet-ázsiai országba.

A detonáció helyszínén óriási kráter keletkezett. Több száz rendőr vonult fel a környéken, s két másik bombát is találtak, amelyeket hatástalanítottak. A rendőrség nem nyilatkozott arról, mely szervezet állhat a háttérben. Februárban Bangkokban egy bevásárló központ közelében lépett működésbe két bomba, amely két személy sérülését okozta. A turisták által kedvelt Koh Szamui szigeten pedig áprilisban autóba rejtett pokolgépet robbantottak. Egyik akcióért sem vállalták a felelősséget.

2014 májusában a thaiföldi hadsereg megdöntötte a demokratikusan megválasztott kormányfő, Jingluk Sinavatra hatalmát. Azóta a puccsisták irányítója, Prajut Csan-ocsa tábornok áll az ország élén. A kormányzat úgy véli, hogy a merényletekkel a kormányt akarják destabilizálni. Thaiföldön régóta szemben állnak egymással az egykori kormányfőhöz, a dúsgazdag milliárdoshoz, Takszin Sinavatrához köthető erők, illetve a királypártiak. Takszin Sinavatra hatalmát szintén puccsal döntötték meg még 2006-ban. A két oldal számos, időnként hetekig tartó tüntetést szervezett Bangkokban. 2010-es összecsapásaikban több tucatnyian vesztették életüket.

Nem kizárt azonban, hogy a tegnapi merénylet mögött muzulmán szeparatisták állnak. A thaiföldi hadsereg évek óta lép fel a délen aktív iszlám lázadók ellen. Igaz, az iszlám-hívek eddig sosem hajtottak végre terrorakciót külföldiek által kedvelt célpontok ellen. Szakértők szerint a merénylet célpontja jelképesnek is tekinthető.

Nemcsak azért, mert a terrorakció a főváros egyik legforgalmasabb negyedében, Racsapraszongban történt, hanem mert az Erewan szentély az egyik legnépszerűbb, s a turisták által az egyik leglátogatottabb objektum Bangkokban. Nyugati, illetve kínai turisták sora bízik abban, a szerencse kíséri további útjukat, ha ellátogatnak a buddhista szentélyhez és imádkoznak itt. A közelben luxusszállodák és bevásárló központok sorjáznak.

Több polgári személy is meghalt a kelet-ukrajnai harcokban. A kormányerők és az oroszbarát szakadárok összecsapásai során a Mariupol kikötővároshoz közeli Szartan városában egy férfi és egy nő vesztette életét, amikor a lázadók tűz alá vették a települést. Több további személy szenvedett sérüléseket.