Manchester United;Gonzalo Castro;Dinamo Zagrab;labdarúgó Bajnokok Ligája;

- A csoportkör a tét a Bajnokok Ligájában

Ma és holnap rendezik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszása első fordulóját. A tét a csoportkörbe való bekerülés. A Manchester Unitednek az FC Bruggén kell túljutnia ahhoz, hogy bekerüljön a legjobbak közé. A belga együttes két vállra fektetése nem megoldhatatlan Louis van Gaal vörös ördögjei számára.

A MU ugyan első két bajnoki meccsén finoman fogalmazva nem játszott lehengerlően, de mindkét találkozóját megnyerte 1-0-ra. Van Gaal dicsérettel illette a Brugge trénerét, az egykori remek hálóőrt, Michel Preud’homme-t. A holland szakember szerint a Brugge játéka is bizonyíték arra, hogy a volt kapus milyen filozófiát alakított ki a labdarúgásról.

A fehérorosz BATE, amely a Videotont verte ki a BL-ből, a belgrádi Partizannal nézhet farkasszemet. A szerb együttes eddig várakozások alatt szerepel a szerb bajnokságban, már két vereséget jegyez. Nagy csatát ígér a Lazio és a Leverkusen párharca. Az olasz együttes 2007 után először kerülhet a BL csoportkörébe. A gyógyszergyári német csapatból két kulcsember, Gonzalo Castro és Josip Drmic is távozott, nehéz lesz pótolni őket.

Igazi balkáni rangadót rendeznek Albániában: a Skenderbeu a Dinamo Zágrábot fogadja. Albán csapat még sosem került a BL kapujába, az összecsapás nagy esélyese azonban a horvát gárda. A két csapat még sosem találkozott egymással, a Dinamo utoljára az UEFA-kupa 1996/97-es kiírásában találkozott albán csapattal, akkor 10-2-es összesítésel jutott túl az FK Tiranán. Most bizonyosan nehezebb dolga lesz Zoran Mamic csapatának, mivel a korcei együttes hazai környezetben igen erős.

Igazi csemegét ígér a Valencia és a Monaco összecsapása. Bár a papírforma a spanyolok továbbjutását vetítené előre, a hercegségiek már nem egy nagy meglepetést okoztak a nemzetközi porondon.

Bajnokok Ligája, rájátszás, 1. forduló
Kedd
FC Astana (kazah)-APOEL (ciprusi)
(Tv: Sport 1 17.45, a találkozót Kassai Viktor vezeti)
BATE (fehérorosz)-Partizan (szerb)
Lazio (olasz)-Leverkusen (német) (Tv: Sport 1 20.30)
Manchester United (angol)-Brugge (belga) (Tv: M4 20.00)
Sporting (portugál)-CSZKA Moszkva (orosz) (Tv: Sport1 20.30)
Szerda
Basel (svájci)-Maccabi Tel Aviv (izraeli)
Celtic (skót)-Malmö (svéd)
Rapid Wien (osztrák)- Sahtar (ukrán)
Skenderbeu (albán)- Dinamo Zagreb (horvát)
Valencia (spanyol)-Monaco (francia)



Az európai, így a magyar öttusázók számára is a legfontosabb olimpiai kvótaszerző versenyt rendezik keddtől vasárnapig az angliai Bath-ban. A kontinensviadalon mindkét nemben nyolc versenyző juthat riói indulási joghoz a hagyományos küzdelemben.