elnök;Brazília;lemondatás;

- Lezajlott a „Dilmaellenes mozgalom” újabb akciója

Ismét tízezrek tiltakoztak Brazíliában Dilma Rousseff elnök ellen. Az ország számos városában rendeztek megmozdulásokat. A helyi média már „Dilmaellenes mozgalomról” tesz említést.

Tüntetéseket tartottak egyebek mellett Brasíliában, a délkeleti metropoliszban, Belo Horizontéban, az északkeleti Recifében és az északi Belemben. Rio de Janeiróban sok tüntető plakátokon követelte Rousseff és elődje, Luiz Inacio Lula da Silva letartóztatását. „Nemet a korrupcióra” – hirdették. Többen a hadsereget kérlelték arra, hogy mozdítsa el a brazil elnököt posztjáról.  Egy felmérés szerint a brazilok 66 százaléka támogatná Rousseff leváltását, pedig mandátuma csak 2018-ban járna le. Az elmúlt hetekben országszerte mintegy 700 ezren tüntettek az elnök ellen, igaz, ez a szám áprilisban még elérte az 1,7 milliót.

A megmozdulások elsősorban a romló életszínvonal, a magasabb megélhetési költségek, illetve az állami olajcéget, a Petrobrast érintő korrupciós botrány miatt törtek ki, ez utóbbiban a kormányzó Munkáspárt több politikusa is érintett, s más pártok képviselői is. A brazil gazdaságot igen negatívan érinti az alacsony olajár, valamint a fogyasztás csökkenése. Az infláció egy év alatt két számjegyűre, 10 százalékosra emelkedett. Rousseffet tavaly októberben szűk többséggel, 51,6 százalékos eredménnyel választották újra. Jelenleg mindössze 8 százalékos népszerűsége.

Moszkvai közlés szerint ma a Krím-félszigetre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök „munkalátogatás” keretében. A Kreml közlése szerint elsősorban a helyi turizmus felfejlesztésével kapcsolatos tervekről lesz szó.