kormány;Horvátország;adócsalók;

- A kormány hadat üzent az adócsalóknak

A horvát kormány hadat üzent az adócsalóknak, hogy visszaszorítsa a szürkegazdaságot. Az Adrián a napokban ötszáz adóellenőr és vámos lépett akcióba - közölte a Globus horvát hetilap a legújabb számában.

Hivatalos adatok szerint a szürkegazdaság Horvátországban a GDP 28 százalékát teszi ki, ami körülbelül 97 milliárd kuna (4 ezer milliárd forint). Az európai átlag 15 és 18 százalék közé tehető. A szürkegazdaság arányát tekintve Görögországban is jobb a helyzet, ott a GDP 25 százalékát érte el. Horvátország jelenleg Romániával, Litvániával és Lettországgal került egy csoportba. A három ágazat, ahol leginkább virágzik a szürkegazdaság: az építőipar, a kereskedelem és az idegenforgalom - írta lap. 

A szürkegazdaság visszaszorítására a kormány már több intézkedést tett, ilyen volt például 2013-ban az online pénztárgépek rendszerének bevezetése, amely pozitív eredményeket hozott. A pénzügyminisztérium adatai szerint a kereskedők és a vállalkozók dupla annyi bevételt vallottak be, mint korábban. A vendéglátóiparban például a 2012-es évi átlagos 4100 eurós bevétel 2013-ban 9300 euróra nőtt, a kiskereskedelemben pedig 3200 euróról 3800 euróra emelkedett.
Horvátországban az idei esztendő első felében több mint 7 százalékkal nőtt a turisták száma tavalyhoz képest, júliusban pedig már 10 százalékos növekedést mértek. A 4 és fél millió regisztrált turista 17,4 millió éjszakát töltött el az országban. Ennek ellenére a vendéglátóegységek kevesebb számlát adtak ki az idén, mint az elmúlt évben. A tengerparton működő éttermek és kávézók a zsúfolt hétvégék ellenére is mindössze 100 kunás (4 ezer forintos) napi forgalmat jelentettek be. Ez felkeltette az adóhivatal érdeklődését, amely nagyszabású akciót indított azzal a céllal, hogy visszaszorítsa az adócsalást a vendéglátóhelyeken. Jelenleg 500 adóellenőr és vámos dolgozik az Adrián.

Boris Lalovac pénzügyminiszter nemrég nyereményjátékot hirdetett a külföldi turisták számára, hogy ezzel is segítsék a minisztérium munkáját az adócsalás visszaszorításában. A nyaralóknak legalább húsz áfás számlát kell összegyűjteniük a fogyasztásukról és azt elküldeniük a horvát szerencsejáték-társaság címére.

Tonci Glavina, a vendéglátósok érdekvédelmi szervezetének elnöke a lapnak úgy nyilatkozott: semmi gondjuk nincs azzal, hogy a kormány megpróbálja visszaszorítani a szürkegazdaságot, viszont ahogyan fogalmazott: szerintük az egész túl van politizálva, ami árt a vendéglátásnak. "A szabálysértőket büntessék meg, de ez az agresszív médiakampány árt az idegenforgalomnak, azt az üzenetet közvetíti, hogy mi mind, akik benne dolgozunk, bűnözők vagyunk" - tette hozzá.

Budapestre költözik a világzene októberben, a WOMEX nemzetközi A Piranha Arts és a Hangvető tegnap jelentette be a fesztivál végleges programját.