Kúria;médiatanács;

- Jogszerűtlen volt a Médiatanács

Jogszerűtlenül rajzolta át a rádiós piacot a Médiatanács - közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) miután a Mérték Médiaelemző Műhely a szervezet segítségével pert nyert a testülettel szemben. 

A Mérték 2013 őszén kérte a Médiahatóságtól a 2012-ben lezárult rádiós frekvenciapályázatok anyagait: huszonegy, többségében nyertessé nyilvánított pályázati ajánlatot, illetve az eljárás során becsatolt kiegészítéseket, hiánypótlási dokumentumokat kívánták megismerni. Az értékelés során ugyanis felmerült a gyanú, hogy a Médiatanács nem egyforma szigorral kérte számon a pályázóktól a formai követelményeket. A vizsgált időszakban a jelentkezők felét a hatóság olyan formai hibák miatt utasította vissza, mint például az üres, hátsó oldalak számozásának és aláírásának hiánya, amely nem volt kiolvasható a pályázati felhívásból.

Miután a testület nem adta ki az adatokat, a Mérték bíróságra vitte az ügyet. A Kúria döntésében kimondta: a lezárt pályázatok dokumentációjának kiadását nem lehet üzleti titokra hivatkozással megtagadni, hiszen a frekvencia az állami vagyon része, melynek felhasználásával a Médiatanácsnak el kell számolnia. Az anyagok vizsgálata igazolta, hogy a Médiatanács jogszerűtlenül, nem azonos szigorral kérte számon a követelmények teljesülését - írta a TASZ.

A Médiatanács az ugyanabban az időszakban elbírált és eredményesnek nyilvánított pályázatok esetében nem kérte számon a követelményeket: például a Klubrádió valamennyi pályázatát érintő formai kifogást a nyertes pályázatok esetében nem kérte számon a hatóság.

Bővítené a kormány a Gyere haza, fiatal program 100 millió forintos keretét, és a célcsoportot is kiterjeszthetik, amennyiben népszerűnek bizonyul a kezdeményezés - írta a Magyar Nemzet. Tállai András a jobbikos Farkas Gergely képviselőnek adott írásbeli válaszában közölte: amennyiben a programra elkülönített pénz elfogy, készek biztosítani a szükséges többletforrásokat.