szabadulás;Pistorius;

Jól viselte magát FOTÓ: EP/ALON SKUY

- Szabadlábon Pistorius

Oscar Pistorius hatszoros paralimpiai bajnok jövő héten szabadulhat, miután 10 hónapot töltött le börtönbüntetéséből, amit barátnője megöléséért kapott. Ez mindössze az eredetileg kiszabott 5 éves büntetés hatoda, a legnagyobb enyhítést kapta, amit a törvény lehetővé tesz. Júniusban hallgatták meg kérelmét feltételes szabadlábra helyezéséről, és jó magaviselete miatt meg is kapta azt.

Pistorius 2013-ban, Valentin napon végzett barátnőjével, Reeva Steenkamp modellel. Négyszer lőtt rá egy fürdőszoba bezárt ajtaján keresztül, elmondása szerint mert betörőnek hitte. A Dél-Afrikai Köztársaságban, a pretoriai központi börtönben tartották fogva. Februárban egy őr azt nyilatkozta, amióta ügyintézői aggodalmukat fejezték ki biztonsága miatt, úgy kezelték, mint egy királyt.

Most, bár erről magánélete védelmében nem adtak pontos információt, nagy eséllyel nagybátyja házában fog laki házi őrizetben. Valószínűleg közmunkát is kell majd végeznie, rendszeresen ellenőrizni fogják szellemi épségét, és az alkoholfogyasztástól is tartózkodnia kell. A dél-afrikai törvények értelmében köteles lesz munkát keresni, a sportolói pályafutását nem tudja majd folytatni, mivel az utazást is korlátozzák számára. A 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiáról már egyébként is kitiltották. Ügyében azonban még történhetnek változások, az ügyészség novemberben a legfelsőbb bírósághoz fordul, hogy szigorúbb, 15 éves börtönbüntetést kérjenek szándékos emberölés vádjával.

A tiencsini ipari parkban történt szerda éjszakai raktárrobbanások felelőseinek szigorú felelősségre vonását ígérte Hszi Csin-ping kínai államelnök. A tragédia okáról egyelőre nem tudni semmit. Helyi internetes fórumok arra keresik a választ, miként fordulhatott elő tűzoltók tucatjainak halála, sérülése.