menekülttábor;Mártonfa;

- Menekülttábor - Petícióval tiltakozik Martonfa

Martonfa önkormányzata valamennyi országgyűlési képviselőnek petíciót küldött, arra kérve őket, hogy aláírásukkal ők is tiltakozzanak a Baranya megyei településre tervezett menekülttábor ellen.

Bosnyák Attila András (független) polgármester csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az önkormányzat szerdán küldte el a petíciót elektronikusan valamennyi országgyűlési képviselőnek a Martonfára tervezett menekülttábor ellen. Kísérőlevelükben arra kérték őket, hogy amennyiben egyetértenek azzal, írják alá, s a hét végéig várják az aláírt petíciókat.

A közleményben a polgármester úgy fogalmaz: ezzel az akcióval azt kívánják lemérni, hogy a választott országgyűlési képviselők közül "ki viselkedik felelős állampolgárként, és ki az, aki pusztán a pártérdeket szolgálja".

A legfrissebb Eurostat-adatok szerint a magyar minimálbér ma az egyik legalacsonyabb Európában. Ráadásul úgy, hogy az Eurostat a bruttó minimálbért veszi figyelembe, és amíg a szocialista kormányok idején a minimálbér adómentes volt, addig a Fidesz 16%-kal adóztatta meg - írja közleményében Varga László, a Vállalkozásfejlesztési bizottság alelnöke.