tüntetés;Quaestor;

FOTÓ: Népszava

- „Önöket a kormány átverte!" - Tiltakoztak a Quaestor-károsultak

A kifizetések felfüggesztése ellen tiltakozott és a törvény végrehajtását követelte a Quaestor Károsultak Csoportja Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete előtt csütörtökön.

Az egyik szervező, Himmer Éva felszólalásában azt hangoztatta a néhány tucatnyi demonstráló előtt, hogy az állami garanciavállalás erősítése érdekében követelik a készfizető kezesség törvénybe iktatását.

A károsult megjegyezte, hogy perek ezreit fogják indítani a törvény szerinte jogellenes felfüggesztése miatt. Továbbá tiltakozott a korábban öncsődöt jelentő Quaestor Financial Hrurira Kft. végelszámolása ellen, mert mint mondta: ha ez a cég megszűnik, nem lesz kit perelni. 

Pápa Levente, az Együtt - a Korszakváltók Pártjának elnökségi tagja a rendezvényen kifejtette: "a kormányoldal azt hazudta", hogy megmenti a Quaestor-károsultakat, holott szerinte mikor a kárrendezéséről szóló törvényt megalkotta, már tudnia kellett, hogy az pénzügyileg, jogilag lehetetlenné teszi a kártalanítást. Tudatosan olyan törvényt hoztak, ami betarthatatlan - jegyezte meg. "Önöket a kormány átverte!" - jelentette ki a szónok, aki elmondta, hogy pártja az egyszerű kezesség helyett a kézfizető kezesség törvénybe építését javasolta a kártalanítás állami garanciájának erősítése érdekében.

Barabás Richard, a PM szakszóvivője azt hangoztatta, hogy pártja kiáll a károsultak kárpótolása mellett. Az Együtt kézfizető kezességre vonatkozó javaslatát támogatják és úgy vélik, a Magyar Nemzeti Bank felelősségét is vizsgálni kell. Szerinte "Magyarországon a bűn kormánya kormányoz", egy olyan "haveri kör", amely "semmibe veszi a kisembereket". 

A károsultak csoportja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek címzett levelében több tucatnyi kérdésre vár választ, így többek között arra, hogy milyen és mekkora befektetései voltak a minisztériumnak, illetve érdekkörébe tartozó intézményeknek a brókercégben, továbbá, hogy miként ismerkedett meg Szijjártó Péter és Tarsoly Csaba.

A néhány tucatnyi tüntető a beszédek közben többek között azt skandálta: "Nem hagyjuk!", "Követeljük vissza a saját ellopott pénzünket!" A tüntetők kis zászlócskákat lobogtattak, melyeken többek között az volt olvasható: "Nem a javunkat, a javainkat akarjuk!", illetve "Követeljük a Quaestor törvény betartását!" Más transzparenseken a "Hol a lé, fiúk!", illetve a "Kedves kormány, nem tágítunk, amíg az összes pénzünket vissza nem kapjuk" feliratok álltak. 

A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György jegybankelnök, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, illetve a Quaestor ügy több szereplője, köztük Tarsoly Csaba az egész alakos életnagyságú fényképét is kiállították.

 MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

KKM: az érintetteknek be kell tartania a jogszabályokat
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) álláspontja szerint a Quaestor-kártalanítással kapcsolatos jogszabályokat minden érintettnek be kell tartania. A tárca közleményében kiemelte: a minisztérium és háttérintézményei tevékenységük miatt több ezer magyar vállalkozással állnak kapcsolatban, de azok tevékenységéért nem tudnak felelősséget vállalni.

Tuzson a bankokat hibáztatja 

Mint írtuk: A Fidesz és a kormány mindent megtett, hogy a Quaestor-károsultak megkapják kártalanításukat, a bizonytalan helyzetet a bankok idézték elő azzal, hogy az Alkotmánybírósághoz fordultak – mondta a Fidesz frakció-szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Fidesz és a kormány azt szeretné, ha az eredeti terveknek megfelelően lehetőleg mindenkit kártalanítsanak ebben az ügyben. Jó volna, ha az Alkotmánybíróság mielőbb döntene, és nem gördülne akadály a kifizetések törvényesen teljesülése elé – mondta a frakciószóvivő. 

Korábban írtuk: A mintegy 7 ezer embert számláló Facebook-közösséget és a 32 ezer károsultat képviselő Quaestor-károsultak szervezete inkorrektnek nevezte a kártalanításról eddig megjelent tájékoztatást. Megfogalmazásuk szerint a "hivatalos szervek információi alapján a médiában közzétett közlemények téves értelmezése hamis színben tünteti fel a Quaestor-ügy egyes részleteit, ezzel jelentősen torzítva a valóságot".

Ha csütörtök, akkor Kormányinfó. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a nyári "vakáció" után ismét megtartja szokásos heti sajtótájékoztatóját. Téma nem is lehet más, mint a menekültügy.