Magyar Kupa;Magyar Vízilabda Szövetség;

- Egy csoportba került az Eger és a Szolnok

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVSZ) elkészítette az első osztályú bajnokságok és a Magyar Kupa sorsolását. A 2015/16-os élvonalbeli férfibajnokság 16 csapatos lesz, tavaly még 14 klub versengett az aranyéremért. Két, közel azonos erősségű nyolcas csoportban zajlik majd a bajnokság első szakasza. A 2014/15-ös szezon első két helyezettjéhez – a Szolnokhoz és az OSC-Újbudához – sorsolták a 3-4., az 5-6. helyezetteket, és így tovább.

A csapatok oda-vissza játszanak egymással, majd a két csoport első négy helyezettjei mérkőznek meg otthon és idegenben, a klubok viszik magukkal az egymás ellen elért pontokat. Ennek a szakasznak a végén az első két egyesület játssza a bajnoki döntőt három nyert mérkőzésig, a további pozíciókért pedig a harmadik a negyedik, az ötödik a hatodik ellen száll medencébe .

A bajnokság egyetlen kiesőjének sorsa a 15. és a 16. helyezett között dől el. A sorsoláson egyértelmű volt, hogy a három erős csapat közül kettő összekerül, végül a Szolnok és az Eger csapata találta magát egy "nyolcasban". Sorsoltak a Magyar Kupában is, amelynek négyes döntőjét december 12. és 13. között rendezik. A férfiak négy helyszínen küzdenek a csoportok két továbbjutó helyéért. A selejtezőik október 30-tól november 1-ig tartanak. A negyeddöntőket november 21. és 22. között, a négyes döntő elődöntőit december 12-én, a döntőt 13-án rendezik.

Csoportbeosztás
A csoport: Szolnok, Eger, Szeged, Kaposvár, Zugló, Szentes, Pécs, Miskolc
B csoport: Újbuda, Ferencváros, Honvéd, Vasas, Debrecen, UVSE, KSI SE, Tatabánya



A 2005-ös és 2007-es atlétikai világbajnokságok mintáinak újraelemzése során 28 versenyző 32 mintája lett pozitív a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tájékoztatása szerint.