Sziget Fesztivál;Robbie Williams;

- Magas hőfokon indult a Sziget

Hivatalosan is kezdetét vette a Sziget Fesztivál az Óbudai-szigeten. S mint ahogyan azt már korábbról megszokhattuk, az idén is neves fellépők, valamint minőségi szórakozás várja a rendezvényre látogatókat. Igaz, az árak hazai viszonylatban kissé borsosak, a zene pedig túl hangos, mégsem bánja meg, aki részt vesz a rendezvényen.

Nemcsak a kánikula miatt kezdődött magas hőfokon az idei Sziget Fesztivál. Telt házas koncerten őrjönghettek a rajongók már a mínusz egyedik napon is. Robbie Williams fellépését hétfőn éjjel a Nagyszínpad előtti nézőtéren mintegy 75 ezren hallgatták.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az idén változott a Nagyszínpad. Mintegy 30 méterrel előbbre hozták, ezért fér el az eddigi 55-60 ezer ember helyett már 75-80 ezer is. A nyitó koncerten már érzékelhető is volt ennek haszna. Nőtt egyébként az egyhetes fesztivál napi befogadóképessége is: az idén ezt 90 ezer főben maximalizálták.

Más változások is történtek ebben az évben a Szigeten. Nem működik már a sziget végén minden évben megtalálható ministrand. Ennek oka a Duna szokottnál alacsonyabb vízállása. A 2015-ös rendezvényen tehát még a térdig ázós pancsolási lehetőség is kizárt.

A Szigeten készült fotókat itt nézheti meg!

Komoly változást jelent a három lépcsős VIP-szektor kialakítása is. A 444.hu beszámolója szerint ez viszont nem jelent mást, mint hogy egy koncertet háromféleképpen lehet élvezni: a „fapados VIP-ben” kivetítővel - ahonnan nem minden színpadot látni. A közepes és a nagyon fontos emberek VIP-jéből lehet látni a nagyszínpadot, s a legfontosabb emberek VIP-jében külön pult is van.

Az újításokkal ellentétben egy valami megmaradt. A szigorú ellenőrzések és a rendvédelmi felügyelet ugyanis ezúttal sem tűnik el. Ahogyan arról Gerendai Károly főszervező a Hirado.hu-nak beszámolt, egy gyors bevetésű csoport állandóan jelen lesz a Sziget Fesztivál ideje alatt, így a közbiztonságra a Terrorelhárítási Központ (TEK) fog felügyelni. Gerendai megjegyezte azonban, komolyabb incidensek a rendezvényt nem jellemezték eddig, hiszen "ide alapvetően magukat jól érezni jönnek ki az emberek, nem úgy, mint egy futballmérkőzésre". Itt nem valaki ellen drukkolnak az emberek, nem kell az ellenfelet közösen utálni sem - mondta. A fesztivál alapítója szerint a szakembereket is rendre meglepi, hogy a fesztivál idején a szigeten erőszakos bűncselekményre nincs példa.

A Sziget hangjai minden évben problémát jelentenek, vagyis az onnan kiszűrődő - a koncertek hangosításából adódó – zaj a környéken élők életét rendre megkeseríti ebben az időszakban. Az ügyben már többen is felszólaltak, miképpen többek között Tarlós István főpolgármester is. A fővárosi vezető évről évre megküzd a ricsajjal, igaz több-kevesebb sikerrel teszi ezt.

Most viszont Tarlós is „megnyugodhat”. Gerendai Károly tájékoztatása szerint ugyanis - a vasárnap és hétfő éjszaka mért adatokra alapján - a Sziget Fesztivál zajszintje az idén sem haladja meg az előírt határértéket. A hangpróba alatt öt helyszínen végeztek méréseket, amiből kiderült, hogy a budai oldalon szinte alig szűrődött ki zaj – a megengedett 55 decibellel szemben csak 47-48-as értéket mértek -, Pesten pedig 52 decibel volt a legnagyobb zajérték.

A környéken élők zajártalma – legalábbis a pesti oldalon - tehát a jelek szerint továbbra is megmarad. Fokozza a gondokat az egész héten tartó hőség is, mivel a közelben lakók nyitott ablakain biztosan be fognak hallatszani a szigetről kiszűrődő dallamok. A meleg levegő pedig kedvez a hang terjedésének, mert amíg a párás vagy szeles időben a zajokat elnyomják a környezeti hatások - mint például a szél hangja - addig ez a tomboló hőségben nem fordul elő - mondta Gerendai. A főszervező felhívta a figyelmet arra is: a Nagyszínpad hangereje sokkal erősebb, mint az éjszakai programoké - este 11 óráig 65, utána 55 decibel a megengedett hangerő -, de a fesztivál szakemberei a rendezvény ideje alatt folyamatosan ellenőrzik majd a zajszintet. S mindent megtesznek annak érdekben, hogy azt a határértékén belül tartsák.

A Szigeten minden évben elismert és neves előadók kápráztatják el az összegyűlteket. Idén sincs ez másképp, s ha csak a Nagyszínpadon fellépőket nézzük, a fesztiválra látogatók el lesznek kényeztetve. Élvezhetik a résztvevők a The Horrors programját. Az együttes nem először lép fel hazánkban - 2012-ben már volt itt -, most szerdán pedig újra jön. Óriási produkcióra készül a Foals is, amely ugyancsak a fesztivál kiemelt előadója. A 2000-es évekbeli brit indie rock robbanás meghatározó szereplői is jártak már Magyarországon, a tavalyi Volt Festiválon bizonyították rátermettségüket. De természetesen lesznek újoncok is, mint például a Kings of Leon. Ők a rock and roll stílussal hoznak új színt a fesztivál életébe.

A robosztus zenészekre való felkészülésben nem árt azonban szemügyre venni az itallapot sem. Ebben a szervezők szintén nem múlták alul magukat, már ami az árakat jelenti. A Sziget hivatalos italkínálata szerint egy korsó sör az idén 650 forintba kerül , míg annak dobozos változata 740 forintba. A röviditalokat illetően sem jobb a helyzet: 4 cent unikumért, whiskyért, tequiláért, vodkáért és ginért 1050 forintot kell fizetniük a résztvevőknek. S a borok decinkénti ára is igen borsos, 400 magyar forint.

Persze kerülni is lehet az alkoholos italokat, olcsóságra viszont ebben az esetben sem lehet számítani. Egy félliteres kóla ára is 450 forint. Hozzá kell tenni azonban, hiába a magyar valutában kifejezett árak, a Sziget területén készpénzzel továbbra sem lehet vásárolni, erre a célra kizárólag egy Festipay elnevezésű kártya használható.

Magyarul búcsúzott rajongóitól Robbie
MTI Fotó: Mohai Balázs

MTI Fotó: Mohai Balázs

Egy egész emeletet kibérelt a pesti luxusszállóban, helikopterrel akart leszállni a Szigetre, de majdnem lefújta a koncertet, amiért a reptéren fotózták - Robbie Williams még fel sem lépett, máris allűrjeitől volt hangos a sajtó. A brit fenegyerek a színpadon is mindent megtett, hogy életben tartsa a róla szóló legendát: egy felemelő, elejétől a végéig szórakoztató, vérprofi előadással.
Ilyen sikeres mínusz egyedik napja talán még sosem volt a Szigetnek. Az első tízezer jegy már februárban elkelt rá. Robbie Williams ugyan már negyedszer jött Magyarországra, de majdnem százezren biztosan ott tipródtak érte hétfő este a Nagyszínpad előtt. A brit popikon vérprofi előadó: pontban 21 óra 30-kor felcsendült a Carmina Burana egy részlete, a videófalon feltűnt a nagy Budapest felirat, majd a szöveg: Let me entertain you! Hadd szórakoztassalak titeket!
Robbie egyik legnagyobb slágere tökéletes nyitánya volt az estnek. A Let me entertain you gyönyörűen megadta a koncert végig energikus, felemelő, sokszor nosztalgikus alaphangulatát. Még a második, jóval lassabb Rock DJ-nek is erős, pumpáló tempót adott Robbie zenekara. Hogy az énekes imádja a Queent, az ezúttal is kiderült: egyrészt megbízhatóan, szinte kizárólag a legismertebb slágereit játszotta – mégis csak egy best of turné ez –, ha viszont nem, előszeretettel dobta fel a hangulatot az együttes, vagy más dalaival - tombolt a We Will Rock You, ami átcsapott az I Love Rock ’n Rollba, akapellában pedig az Oasis Wonderwalljával is megénekeltette a közönséget, de nem hagyhatta ki az I Will Survevive-val megbolondított Supreme-et sem.
Az énekes szívesen "beszélgetett" a közönséggel. Sztorizgatott, ha úgy tartotta kedve, leült, felolvasott néhány pikáns részletet új életrajzi könyvéből. "Ez a könyv tele van hülyeséggel" - viccelte el. Kiszúrt egy lányt az első sorból, aztán ledobta neki a könyvét, visszakérte, majd aláírta. "Szeretettel, Bruno Marstól" - poénkodott. Aztán lehet, hogy tényleg így dedikálta. Később felhívta a színpadra, és a lányt maga mellé ültetve adta elő a She's The One balladát.
Meglepetésvendégként még Robbie édesapja is megjelent. A koncert második felére jutott még a csendesebb No regrets, a szenvedélyes Feel, hogy az est végére újra üssön: jött a Millenium, majd ismét Queen és a Bohemian Rapsody. Hiába tapsolták azonban vissza, csak egy rövid Sinatra-dal erejéig jött újra a színpadra.
A popikon sajátosan búcsúzott rajongóitól: "Köszönöm motherfuckers!" - mondta. Ami igen szabad fordításban: "Köszönöm, anyaszomorítók!"

Meg kell küzdeni az élményért

Végeláthatatlan tömeg hömpölygött bebocsátást remélve este fél 8-kor a Sziget Fesztivál első napján Robbie Williams esti szuperkoncertjére. Sokan autóval érkeztek, figyelmen kívül hagyva a parkolóhelyek korlátozott számát. Természetesen feltorlódott a forgalom, beállt a rakpartra vezető sáv – egyesek azt gondolták, hogy ezt majd orvosolja a folyamatos dudálás -, a szemfülesebbek azonban a szomszédos lakótelepen találtak megoldást, az ott lakók legnagyobb örömére.

A sajtónyilatkozatok korábban arról szóltak, hogy a brit világsztár garantálhatja a 85 ezer fesztiválozó jelenlétét, ami csaknem elérné a napi maximum létszámot. Ebben nem is jártak messze a valóságtól, viszont az az egy órás tortúra, amíg az ember fia (lánya) eljutott a Nagyszínpadig, komoly megpróbáltatást jelentett.

Aki okos volt, vagy csak ideje engedte és korábban érkezett, az már belépővel a csuklóján araszolhatott(!) a gyorsító sávon, aki nem, annak bizony meg kellett küzdenie az élményért.

Első hadszíntér a karszalagok megszerzése. Kígyózó sorok a bódéknál (konténereknél), tanácstalan érdeklődés az önkénteseknél, melyik vouchert hol kellene beváltani. Ha nem sikerült eltalálni, akkor bizony jöhetett az újratervezés, másik sorral, innen-onnan beszivárgó pofátlanokkal, leterhelt „jegykiadó-automatákkal”.

Amennyiben nem ment el a leendő fesztiválozó kedve a 20-30 perces sorban állástól, akkor jöhetett a karszalag biztonságos elhelyezése csuklón, majd indulhatott a móka a gyorsító sávon a következő ellenőrző pontig. Újabb 10-15 perc.

Ezután végre a K-hídon „hasíthatott” a tömeg sodrásában a létjogosult, és ekkor elérkezett az idő az újabb kontrollra, a táskák szemre- és kézrevételezéséhez. Ez a leggyorsabb művelet a megpróbáltatások sorában. A fesztiválozó már a talpa alatt érezheti a hely szellemét, a hömpölygő emberáradat által felvert porfelhőt, amikor azzal szembesül, hogy a kártyatöltő pontokon – hiszen csak azzal lehet fizetni a Szigeten - óvatos becslések szerint 10-15 percet ismét el fog tölteni, pedig már annyira közel a cél.

Valószínűleg ez a többi napon sem lesz sokkal gördülékenyebb. De azért megnyugtató: végül mindenki bejutott a fesztivál legnagyobb eseményére, Robbie Williams szuperkoncertjére. Nem kellett mást tennie, mint sok-sok türelemmel 1 órát beáldozni a Sziget élményből potom 20 ezer forintért.

Közlekedési tudnivalók

Jól járhat, aki vonattal indul a Szigetre. A MÁV-START ugyanis bejelentette, hogy augusztus 10. és 17. között 50 százalékos, alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a fesztiválra igyekvőknek. A kedvezmény valamennyi belföldi állomásról bármelyik budapesti állomásra menet igénybe vehető, de fontos kiemelni: a kedvezmény csak belföldi utazásra és másodosztályra érvényes. Az engedménynek pedig határideje is van, vagyis augusztus 9-én 0 órától, augusztus 18. 24 óráig utazhatnak a fesztiválozók kedvezményesen.

Persze nem mindenkinek adnak engedményeket: igazolni kell ugyanis, hogy hová vonatoznak a résztvevők. Ezt visszautazás esetén, a helyszínen történő lebélyegeztetéssel, vagy a szigetes karszalag felmutatásával tudják megtenni a résztvevők, mivel az árkedvezmény csak ezzel válik érvényessé.

De a vasút mellett eljuthatunk a fesztivál helyszínére másképpen is. Ezt a célt szolgálja a Budapesti Közlekedési Központ intézkedése, mely szerint számos járatot sűrítenek, és indítanak a fesztivál idejére. Ennek értelmében:

- nappal sűrűbben jár és éjjel is közlekedik a HÉV, melyről a fesztiválozóknak a Filatorigát megállóban kell leszállniuk

- rendkívüli hajójáratok indulnak az Erzsébet hídtól és a Jászai Mari térről, amelyeken CityPASS karszalaggal, illetve a helyszínen vásárolható, 900 forintos jeggyel lehet utazni

- sűrítik a 6-os villamos járatot, valamint éjszaka a 200E jelzésű autóbuszt

- a 226-os busz a fesztivál alatt rövidített útvonalon, augusztus 9-én, 15-én és 16-án a Nyugati pályaudvar és a Bogdáni út között közlekedik

- a 901-es és a 918-as éjszakai járatokon pedig nagyobb buszok közlekednek majd.

Ezzel szemben a leghatékonyabb közlekedési eszköz mégis a bicikli lehet. Aki ezzel érkezik, az a hátsó bejáratoknál elkerülheti a mára megszokott K-hídon való tolongást.

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és miniszterelnöki bizalmas vásárolhatja fel az egerszalóki Saliris Hotelt - írja a Népszabadság.