Szlovákia;

- Csehországban is uszítanak a szlovák nacionalisták

Uszítással vádolja a cseh rendőrség Marián Magát szlovák nacionalistát, akit Prágában egy tüntetésen vettek őrizetbe, amikor éppen a menekültek elleni beszédét mondta el – jelentette a bumm.sk a SITA hírügynökségre hivatkozva. Magát szabadlábon védekezhet, de két éves börtönbüntetésre is ítélhetik. Ő maga tagadja a vádat. 

"Megerősíthetjük a hírt, hogy a szombati demonstráció szónokának még szombat este felolvasták az ellene felhozott vádat - emberek csoportja elleni uszítás, illetve emberi- és szabadságjogaik korlátozása" - nyilatkozta Iveta Martínková, a prágai rendőrség sajtószóvivője az iDNES.cz portálnak. Tájékoztatása szerint a férfi szabadlábon védekezhet, a vádirat felolvasását követően szabadon bocsátották.

Magát a nacionalista Vzdor elnevezésű akciócsoport kysucai elnöke. A csoport facebook-profilján a vádemelést követően megjelent Magát nyilatkozata, amely szerint nem uszított gyűlöletet.

A rendőrök Magátot beszéde elmondása közben vették őrizetbe. A beszédben elhangzott többek között, hogy a "tervezett migráció tönkre fogja tenni a génállományunkat". Amikor a rendőrök elvezették őt, a vele rokonszenvezők "gestapo, gestapo" szavakat kezdték skandálni.

A görög kormányszóvivő közlése szerint komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy keddig lezárulhassanak a hitelezőkkel folytatott tárgyalások az új görög reformprogramról. Hivatalos athéni közlések szerint a görög parlament elé bocsátandó törvényjavaslatnak két bekezdése lesz, az első a hitelszerződésről, a második pedig a kormány teendőiről szól majd.