Lengyelország;zarándoklat;hőség;

- Bajba kerülhetnek a czestochowai zarándoklatok résztvevői

Augusztus elején hagyományosan Lengyelország legismertebb kegyhelye, Czestochowa felé indulnak a zarándokok, akiket idén a szokottnál több mentőautó mellett helyenként az önkéntes tűzoltóság autói is kísérik, hogy locsolással mérsékeljék a tikkasztó hőség hatását. Miután a zarándokok nem csak jellemzően fiatal és jó kondícióban lévő emberek, aki mégis útnak indul, komoly veszélynek teszi ki magát a Lengyelországba is megérkező afrikai hőség miatt. 

A legtöbb vajdaságban harmadfokú hőségriasztást rendeltek el. A lengyel államvasutak (PKP) kilátásba helyezte, hogy amennyiben a sínek 55 foknál forróbbra hevülnek, lassítani fogják a vonatok sebességét. A nyári hónapokban általában szeszélyes időjárású tengermelléken a nyaralók számára kedvező, 30 fok körüli hőmérsékletet mérnek, a hétvégén azonban viharok is várhatók.

Több városban, köztük Varsóban is párakapukat létesítettek. A tömegtájékoztatási eszközök megfelelő folyadékfogyasztásra figyelmeztetik a lakosságot, valamint arra is, hogy az emberek lehetőleg árnyékban vagy zárt helyiségekben tartózkodjanak.

Már 240 ezer fölé emelkedett a szíriai háború áldozatainak száma, amiből mintegy 12 ezer gyermek, közölte a legújabb statisztikát a Londonban székelő emigráns szír emberi jogi civil szervezet, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).