Dél-Korea;MERS-vírus;

- Hullnak a fejek a MERS vírus miatt

Menesztette az egészségügyi minisztert Pak Gun Hje dél-koreai köztársasági elnök. Mun Hjung Pjo-nak a MERS koronavírus miatt kell felelnie, ugyanis a dél-koreai fertőzések mindegyike kórházon belüli fertőzés volt. Noha még 12 személyt kezelnek, Dél-Koreában múlt héten hivatalosan bejelentették, hogy véget ért a járvány, amelynek következtében 36 embert veszítette életét.

Mintegy 17 ezer ember került karanténba, több iskolát zártak be ideiglenesen, visszaesett a turizmus, drasztikusan csökkent a fogyasztás, ami összességében óriási csapás volt az amúgy is gondokkal küszködő dél-koreai gazdaságra. A szaktárca vezetőjét számtalan kritika érte a válsághelyzet kezelése miatt, mindenekelőtt azért, mert a járvány tombolásának első szakaszában mindent megtett azért, hogy titokban maradjon azon intézmények neve, amelyekben MERS vírussal fertőzötteket kezeltek. Ezzel a titkolózással félelmet és bizalmatlanságot keltett a lakosság körében. A járvány soha nem látott mélypontra süllyesztette Pak elnök asszony támogatottságát is.

A magyarországi és határon túli egyházmegyékből Rómába érkezett több mint 1600 magyar fiatal vesz részt kedden a római Szent Péter téren a Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) találkozóján, amelyhez Ferenc pápa is csatlakozik - mondta el Palánki Ferenc egri segédpüspök Rómában.