Genoa;Dárdai Pál;Hertha BSC;Michael Preetz;

Michael Preetz
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Brókercég lehet Dárdai megmentője

Egyre nagyobb nyomás nehezedik Michael Preetzre, a Hertha BSC klubigazgatójára, hogy tegye lehetővé még egy csatár leigazolását. Az előkészületi mérkőzéseken ugyanis nem nyújtott meggyőző teljesítményt Salomon Kalou, aki jelenleg Dárdai Pál egy szem befejező csatára. A magyar szakvezető az olasz Genoa elleni szombati 0-2-es vereség után megjegyezte, ő nem lőheti be a helyzeteket. Ezzel egyértelműen Kalou nem éppen fényes helyzetkihasználására utalt.

Az együttes kínzó csatárgondokkal küzd, hiszen Julian Schieber, valamint a Mainztól visszatért Sami Allaui sérült, Sandro Wagnerrel pedig Dárdai még az ausztriai edzőtáborban közölte a magyar szakvezető, hogy nem számít a szolgálataira. Preetz kitérő választ adott a Bild napilap csatárgondokat firtató kérdésére. „Majd augusztusban meglátjuk, hogyan alakul a csatárkérdés, s eszerint reagálunk a gazdasági lehetőségeink szerint”.

Sok függ attól, aláírják-e a szerződést a reménybeli főszponzorral, a bet-at-home-mal. Preetz azt reméli, hogy ez a kérdés már ezen a héten lezárulhat. Az anyagi lehetőségeket az is javíthatja, hogy a Darmstadthoz igazolt a Hertha volt csapatkapitánya, Peter Niemeyer, aki tegnap orvosi vizsgálaton vett részt új klubjánál, majd be is jelentették szerződtetését. Niemeyerre már egy idő óta nem számított Dárdai Pál, akinek más típusú játékosokra van szüksége a középpályán.

A Hertha költségvetése egy évre 78,4 millió euró, amelyből 37,5 milliót fordítanak személyi kiadásokra.

A vártaknak megfelelően hihetetlen nagy érdeklődés vette körül, hogy tegnap 10.00 órától megkezdődött a jegyek árusítása a Magyarország-Románia, labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre, melyet a két válogatott szeptember 4-én 20.45 órától játszik a Ferencváros 22 ezer férőhelyes stadionjában, a Groupama Arénában.