Szerintem;menekültek;

- A menekültügyről

Magyarországon a menekültek megoldás helyett felturbózott problémája a Fidesz ügyes, de aljas húzása, amivel két célt ért el. A korrupciós botrányok, a gazdagodások miatt átpártolt a választók néhány százaléka a Jobbikhoz, ezek visszatértek, és a mesterségesen felnagyított üggyel a média, a közbeszédet sikeresen eltávolították a közvagyon eltulajdonításának figyeléséről. A magyar hatóságok könnyen megoldhatnák ezt a problémát, hiszen a menekültek nagy része tovább akar menni, tehát a lehető leggyorsabban - akár 24 órán belül - ki kellene adni a menekült státuszt igazoló papírokat azoknak, akik láthatóan menekültek - családok, gyermekek - és elindítani őket abba az országba, ahová menni akarnak. Ezután a megmaradtaknak lehet hosszabban vizsgálni az előéletét, vélhető szándékait, és akik nem menekültek, azokat vissza kell küldeni. Az épülő kerítéssel annyit érünk el, hogy az erkölcsi felelősséget és az anyagiak egy részét átvesszük a célországoktól. Afrikában és az arab országok egyre nagyobb részében néhány tízezer fanatikus sok tízmillió ember életét veszélyezteti, tehát a menekültek áradata nem fog csökkenni, sőt még növekedhet, elérheti a milliós nagyságrendet is. A probléma megoldása nem Európában van, hanem ott, ahol az emberirtás folyik, és az eredménye azon múlik, hogy fellép-e végre a NATO a mészárlások, az országrombolás leállítása érdekében. Az 1990-es évek elején, amikor Irak lerohanta Kuvaitot, az USA nagyon gyorsan lecsapott, és hazakergette az inváziós hadsereget. Valamivel később, amikor a horvát-szerb irtóháború folyt, néhány tízezer embernek kellett meghalnia ahhoz, hogy a NATO közbelépjen, és leállítsa az emberirtást. Most csak Szíriában mintegy negyedmillió áldozata van a fanatikusok őrjöngésének. A NATO országoknak fel kell végre ismerniük, hogy a megoldás a menekülés okának megszüntetése. Sajnos az USA nem érdekelt közvetlenül a probléma megoldásában - oda nem jutnak el Afrikából és Ázsiából a menekültek -, és úgy néz ki, hogy nélkülük nem mozdul a NATO. Pedig sürgősen meg kellene szervezni egy intervenciót - ehhez valószínűleg be lehetne szervezni néhány arab országot és talán Iránt is -, ez a széles körű nemzetközi összefogás legálissá tenné a beavatkozást. Néhány terroristavezér likvidálása, a szórványos bombázás nem elég, az emberirtást és a rombolást egy határozott akcióval meg kell szüntetni. Ezután várható csak, hogy megáll a menekültek áradata, és nagyobb részük fokozatosan visszatér a hazájába.

Csökkenti bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.