jegyek;magyar-román;

- Magyar-román - Rendkívüli roham a jegyekért

Hatalmas érdeklődés mellett indult el a jegyértékesítés hétfőn délelőtt a Magyarország-Románia Európa-bajnoki selejtezőre - tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az MTI-t.    Az igénylés a vártnak a többszöröse volt, emiatt akadozott az internetes értékesítés.

"Az MLSZ jegyértékesítési partnerének jelzése szerint már reggel 9-kor a várt terhelés 15-szöröse irányult a szerverekre, ennek következtében az online jegyértékesítés lelassult. Ennek ellenére a rendszer kiszolgálta az első 1500 szurkolót, akik az első másfél órában juthattak kártyával, illetve kártya nélkül jegyhez. Az eladás azóta is folyamatos, ezáltal biztosított, hogy a magyar válogatott teltházas mérkőzésen fogadja a csoport legnagyobb riválisát a Groupama Arénában" - áll az MLSZ közleményében, amely kitér arra is, hogy "a helyszíni jegyértékesítés óriási érdeklődés mellett zavartalanul zajlik 10 óra óta" a Bálna Budapest kereskedelmi és kulturális centrumban és a Syma Csarnokban.

  A mérkőzést szeptember 4-én rendezik.

A Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet tizenegy tagját vette őrizetbe az olasz rendőrség hétfőn. Leleplezték azt is, hogy miként tartotta a kapcsolatot embereivel az 1993 óta körözött maffiavezér, Matteo Messina Denaro.