Merkel;kancellár;

FOTÓ: Getty Images

- Merkel döntött: újraindul a kancellári tisztségért

Németországban az Angela Merkel vezette konzervatívokat annyian támogatják, mint az összes többi parlamenti pártot együttvéve, a CDU/CSU pártszövetség így abszolút többséget szerezhet a törvényhozásban (Bundestag) - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés. A konzervatívok főleg Merkelnek köszönhetik népszerűségüket, aki lapértesülés szerint elhatározta, hogy negyedszer is elindul a kancellári tisztségért.

Angela Merkel a 2017-es Bundestag-választáson ismét a CDU/CSU kancellárjelöltjeként kíván indulni, és már hozzá is kezdett a másfél év múlva kezdődő kampány előkészítéséhez - írta hét végi számában a Der Spiegel című hírmagazin. A lap szerint Merkel a szűk körű belső egyeztetéseken azt mondta, hogy döntését 2016 elején jelenti be hivatalosan.

Az viszont egyelőre nem biztos, hogy a német kormányt 2005 óta, a CDU-t pedig 2000 óta vezető 61 éves politikus a teljes törvényhozási ciklusra, vagyis egészen 2021 őszéig vállalja-e a kancellári munkát - írta a Der Spiegel. Angela Merkel a testvérpárt bajor CSU vezetőjével, Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel arról is tárgyalt, hogy milyen hivatalos célkitűzéssel vágjanak neki a kampánynak. Seehofer szerint az abszolút többség megszerzését kell kitűzni, Merkel azonban nem biztos ebben - számolt be a Spiegel.

Ha most vasárnap lennének a választások, a CDU/CSU megszerezné az abszolút többséget - mutatta ki a Bild am Sonntag című vasárnapi lap megbízásából készített felmérés, amely szerint a CDU/CSU országos támogatottsága 43 százalékon áll, és ezzel éppen annyira erős, mint a parlamenti bejutási küszöböt - 5 százalékot - elérő pártok összesített támogatása.

A második helyen a szociáldemokraták (SPD) állnak 24 százalékkal, a harmadik helyen a Zöldek 10 százalékkal, míg a negyedik a Baloldal 9 százalékkal. Más párt nem éri el az 5 százalékot. Legutóbb 2005 júniusában támogatták a CDU/CSU-t annyian, mint a Bundestag többi pártját összesen. A konzervatívok elsősorban Angela Merkelnek köszönhetik népszerűségüket, aki "nyugodt stílusával elnyerte a németek bizalmát, és a görög válságban még rokonszenvesebb lett nekik" - mondta a Bild am Sonntagnak Jürgen Falter politológus.

"Merkel a görög válságban olyan politikusnak bizonyult a németek szemében, akire nehéz helyzetben is lehet számítani" - tette hozzá Torsten Schneider-Haase, a felmérést készítő Emnid közvélemény-kutató intézet elemzője.

Másodszor is elnapolta a kairói büntetőtörvényszék az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió Egyiptomban perbe fogott újságíróinak vasárnapra kiírt ítélethirdetését.