koncertsorozat;Balatonfenyves;

- Lefújták a koncertfesztivált a Balatonon

Elmarad a Balatonpark elnevezésű koncert- és előadássorozat, amelyet Balatonfenyvesre hirdettek meg - közölte Barán Attila, a rendezvény főszervezője szombaton.

A Balatonpark a tavalyi kezdet után idén másodszor kívánta felsorakoztatni a magyar zenei élet élvonalának képviselőit, valamint színházi előadásokat a balatoni főszezonban, ám az utolsó pillanatban törölték a programsorozatot. Az elővételben megvett bérletek, jegyek árát visszafizetik - mondta a főszervező.     

Barán Attila tájékoztatása szerint az érdeklődés megfelelő volt, pénzügyi gondokkal sem küzdöttek, ő döntött úgy, hogy szervezési nehézségek miatt nem tartják meg a programsorozatot, mivel úgy látta, nem tudott volna minden jogszabályt betartani. Hozzátette, hogy jövőre szeretnék folytatni a Balatonpark tevékenységét, és a tavaly megtartott, illetve az idénre tervezetthez hasonló koncert- és előadássorozatot rendezni egy balatonfenyvesi helyszínen.

Az eredetileg csütörtökön kezdődő és augusztus 22-ig tervezett programsorozat első koncertjét (Edda) a rossz időjárás miatt először csak elhalasztották vasárnapra, mielőtt végleg törölték az összes, 12 estére meghirdetett rendezvényt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megrendüléssel értesült arról, hogy hetvenöt éves korában elhunyt Sinkó László, a Nemzet Művésze. A Kossuth-díjas érdemes és kiváló művészt a tárca saját halottjának tekinti.