6.oldal;menekültek;Dublin III;

- Nem engedték visszatoloncolni

WDR

A német rádió beszámolója szerint a kölni közigazgatási bíróság megtiltotta, hogy visszatoloncoljanak Magyarországra egy iraki férfit, noha a schengeni övezeten belül először a magyar hatóságok regisztrálták. Az indoklás szerint azonban nálunk nem számíthatna emberséges bánásmódra, akár fél évig őrizetben tarthatják, lehetetlen higiéniai körülmények között kellene élnie, ráadásul az eljárás ellen gyakorlatilag nincs fellebbezési lehetősége. Kifogásolta a bíró azt is, hogy ha orvosi ellátásra szorulna, akkor a menekültként megbilincselve vezetnék elő. Az illető, a 31 éves férfi, hazájában egy merénylet során elvesztette az egyik szemét és lábát, de sérüléseit Magyarországon nem kezelték, viszont rács mögé dugták. Ugyanakkor beteltek a befogadó állomások, így abból kell kiindulni, hogy nem lehetséges az emberhez méltó elhelyezés – hangsúlyozza a németországi ítélet.

Az egészségügyben évek óta tartó, több száz milliárd forintos megszorítások, a hosszúra nyúlt várólisták naponta több tucat beteg ember életét követelik - kongatta a vészharangot a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja.