menekültek;TASZ;

Migráns kisfiú a budapesti Keleti pályaudvar aluljárójában 2015. július 15-én este. MTI Fotó: Balogh Zoltán

- "Kinyírunk párat!" - Menekültvadászokat jelent fel a TASZ

Gyűlölet-bűncselekmény előkészülete miatt tesz feljelentést a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet, mert a Facebookon menekültek elleni “vadászat” szerveződik.

A TASZ egy olyan facebookozó miatt tett feljelentést, aki felhívásában azt írta ki a közösségi oldalra: "Ki lenne benne egy kis vadászatban? Ha valaki igen, írjon!". A felhívásra legalább tíz személy reagált, a kommentek alapján a szervezet szerint egyértelművé válik, hogy azt tervezik, hogy augusztus 19-én 8:40 és 9:00 között találkoznak a budapesti Szabadság téren azzal a céllal, hogy onnan „pályaudvarlátogatás”, „parknézegetés”, illetve „parktisztítás” címszó alatt menekültekkel szemben bűncselekményeket kövessenek el.

A kommentekből elég egyértelműen kiderül a szerveződő csoportok célja: "Navégre megyünk és kinyírunk párat! Viszem az arzenált meg pár géppuskást..." - írja egyikük, mire a felhívást kitévő felhasználó azt írja, hogy "senki ne hozzon fegyvert, azért ülni szerintem senki nem akar. Majd rögtönzünk", valamint: "Nyugi ez csak egyelőre annyi lesz, hogy tudják azt hogy innen minél hamarabb menjenek el és vissza ne jöjjenek! Ha ez nem elég jön másodjára a fegyveres bevetés!" - szól a nyílt fenyegetés a közösségi oldalon.

TASZ közleményében felhívta arra a figyelmet, hogy a menekültekkel, migránsokkal szemben, a velük szembeni intoleranciából fakadó bűncselekmények úgynevezett gyűlölet-bűncselekmények, amelyek jellemzően – elkövetési magatartástól függően – a büntető törvénykönyv 216.§ -ában szabályozott közösség tagja elleni erőszak bűntettének különböző alakzatait valósítják meg. A közösség tagja elleni erőszak nemcsak bántalmazással, hanem garázda magatartással, fenyegetéssel is megvalósítható, és annak előkészülete is büntetendő.

A TASZ azt is javasolta a Facebookon szerveződő "vadászcsoportokkal" kapcsolatban aggódóknak, hogy tegyenek feljelentést a rendőrségen.

Kerítésépítésre hívtak be a megyeházára 490 munkanélkülit csütörtökön, az eligazítást azonnali orvosi vizsgálat követte - írja a delmagyar.hu. Aki egészségileg alkalmas arra, hogy a szerb-magyar határzárnál dolgozzon, annak tehát vállalnia kell a munkát, különben elesik a havi 22 ezer 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatástól.