államtitkárok;

Jó móka lehet a kormányfő és első számú beosztottja számára a „bizonyítványosztás” FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

- Orbán újra sakktáblája fölé hajol

"Ebben a témában az eddigi nyilatkozatokhoz képest újabb bejelenteni valónk pillanatnyilag nincsen. Szíves türelmét kérem" - válaszolta lapunknak Havasi Bertalan. Arról faggattuk (volna) a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjét, hogy néhány hete sajtóhír volt, "a július 21-i kormányülésen értékeli Orbán Viktor a minisztereinek a munkáját". Ezt mondta legalábbis a humán csúcstárcát irányító Balog Zoltán egy háttérbeszélgetésen, miután a miniszterelnök is beszélt a Napi Gazdaságnak adott interjúban arról, hogy egyetlen minisztere leváltását sem érzi időszerűnek, az államtitkárok között viszont lesznek cserék a harmadik Orbán-kormány első évfordulója után. Ám a múlt keddi, Lázár János által tartott kormányinfón nem esett szó a "bizonyítványosztásról", noha elvileg a Miniszterelnökséget vezető miniszter, pontosabban annak a stratégiai államtitkársága végezte el az értékelés előkészítését, jelentés formájában.

Mindezek miatt azt kérdeztük Orbán sajtófőnökétől, meg tudja-e erősíteni, hogy a múlt keddi kormányülésen a miniszterelnök már értékelte a kabinet tagjainak elmúlt éves teljesítményét, vagy ez esetleg elmaradt a bevándorlóellenes intézkedéscsomag sürgős tárgyalása miatt. Arról is információt kértünk Havasitól, hogy ha elmaradt a "bizonyítványosztás", akkor a kormányfő mikor tervezi bepótolni azt, és sor kerül-e erre az értékelésre a Fidesz szeptemberi évadnyitó frakcióülése előtt. Szerettünk volna választ kapni arra is, hogy a miniszterelnöki értékelésnek volt, van, vagy lesz-e valamiféle következménye, s ha igen, mikor. Rákérdeztünk, hogy tervez-e a kormányfő kormányátalakítást, s hogy várható-e miniszteri vagy államtitkári szintet érintő változás a következő hónapokban.

Mindezekről azonban, mint a válaszból kitűnik, egyelőre nem kaphat felvilágosítást a nyilvánosság, noha hónapok óta többször is fölmerült már, hogy Orbán átalakítja kormányát. Az idézett interjúban ugyan csak államtitkári szintről beszélt a kormányfő, ám az ebben leginkább érintettnek vélt emberi erőforrás tárca vezetője pár hete azt is mondta, ő nem cserélne vezetőket a hozzá tartozó öt területen. Hasonlóképp bizonytalan a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetésének sorsa is, nem is feltétlenül Varga Mihály miniszter személye vált kérdésessé, hanem - mint megírtuk - Tállai András utódlása, ha a jelenlegi parlamenti államtitkár valóban az adóhatóság vezetői székét foglalja majd el.

Az Index magas rangú kormányzati forrása szerint ráadásul teljesen helytálló volt a Napi Gazdaság április végi értesülése, miszerint a Kiss Szilárd-ügy és a tárca sorozatos botrányai után megingott Fazekas Sándor bársonyszéke és Orbán le akarta váltani a vidékfejlesztési minisztert, s nem más mentette őt meg, mint "az ellenzék meg a folyamatosan a minisztériumról cikkező sajtó". Miután ugyanis kiderült, hogy a vidékfejlesztési tárcának 410 millió forintja tűnt el a brókerbotrányban a Hungária Értékpapír Zrt.-nél, nem hagyhatták, hogy bárki is belebukjon az ügybe, és így felelősnek tűnjön.

De "más alapon" is bekövetkezhetnek változások a kormányban, hiszen a Vs.hu néhány hete pontos információkat szerzett arról, hogy Lázár irányításával a korábban a Századvégnél dolgozó Kern Tamás stratégiai helyettes államtitkár milyen "teljesítményjelentést" készít Orbánnak a kabinet tagjairól. A portál szerint a minisztériumi munkát objektív mérőszámok alapján - többek között a sajtószereplést, az elvégzett munka hatékonyságát, a "politikai termékfejlesztésben" elért eredményeket elemezve - értékelik ki egy jelentésben. A dokumentum állítólag kiterjed a Fidesz-frakció politikai teljesítményére is, ami azért is érdekes, mert Rogán Antal frakcióvezető ősztől a kormányfő kabinetfőnöke lehet.

Mindezek nyomán Orbán elvileg már a múlt héten számot vetett a kabinet eddigi teljesítményével, s elvárásokat fogalmazott meg minisztereinek. A korábbi sajtóhírek szerint a tárcavezetőknek és az államtitkároknak a kormányfői javallatok alapján az augusztus 19-i kormányülésre kell majd a területükről szóló intézkedési tervet elkészíteniük. Vélhetően - s ez tűnik ki Havasi válaszából is - a kormányfő csak ezek után hoz majd végleges döntést.

Ellenzi a Mal Zrt. várpalotai hulladéklerakójának bővítési terveit a város polgármestere, aki erről kedden tájékoztatta az MTI-t. A cég felszámolóbiztosa kedd délután a bővítési kérelem visszavonását jelentette be.