6.oldal;múltidéző;László-kórház;tüdőbeteg-pavilon;

- Megkezdik a László-kórház tüdőbeteg-pavilonjainak építését

A főváros közgyűlése 560.000 pengőt szavazott meg arra a célra, hogy a László-kórház területén két tüdőbeteg-pavilont létesítsenek. Amikor az építéshez hozzá akartak látni, a középítésügyi osztály 1,700.000 pengőt kért a pavilonok fölépítésére. Ezt a tervezetet azonban dr. Parassin Józsefnek, a tüdőbeteggondozó intézetek főorvosának közreműködésével fölülvizsgálták. Kiderült, hogy két egyszerű, de az egészségügy minden követelményének megfelelő pavilon költsége csupán 300.000 pengő. Így aztán a közgyűlésen megszavazott összegből négy pavilon épül 800 súlyos tüdőbeteg elhelyezésére. Az építkezés rövidesen megindul és a pavilonokat még az idén átadják rendeltetésüknek.

Negyven hektárnál nagyobb terület ég Túrkevén, hat tűzoltóság szakemberei dolgoznak a lángok oltásán - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat este.