A látszólag kedvező statisztikára azonban sötét árnyék vetül: a nyilvántartott álláskeresők körében mind nagyobb azok aránya, akik régi munkakeresőként szociális segélyből élnek – ez az egyetlen adat, amely szám szerint is emelkedett január és június között. Nem lehet örülni annak sem, hogy már „csak” a nyilvántartott álláskeresők 50,7 százaléka marad mindenféle ellátás nélkül, a múlt hónapban valamivel több, mint 186 ezren voltak, míg év elején még majdnem 222 ezer ellátatlan munkakeresőt tartottak nyilván. Néhányan minden bizonnyal el tudtak helyezkedni, de ennél valószínűbb, hogy sokan beleuntak a hiábavaló járkálásba a munkaügyi kirendeltségekre.
Ők azok, akikről a kormány lemondott, annyira, hogy egyetlen statisztikai rubrikába sem férnek bele, a szociológusok is csak becslést tudnak mondani, legalább 300 ezer aktív korú, munkaképes honfitársunk él így, egyik napról a másikra. Elhelyezkedési esélyeiket rontja, hogy a piaci munkahelyek nem bővülnek, és lassul a közfoglalkoztatási létszámigény növekedése is. Ezeknek a százezreknek kellene gondoskodniuk idős családtagjaikról vagy gyermekeikről is, az egyetlen megmaradt forrásból, a segélyekből.
Csakhogy márciustól nemcsak annyiban változott a segélyezés, hogy a rendszeres ellátásokat a járási hivatalok állapítják meg a helyi jegyzők helyett, hanem a rendszeres szociális segély helyébe új ellátási forma, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás lépett. Szintén nem készült még felmérés arról, hogy az új szabályok szerinti ellátásból hányan hullottak ki a februári felülvizsgálatkor. Elemzés arról van, hogy az önkormányzatoknál maradt lakásfenntartási és adósságrendezési támogatások megítélése a települések jó részét lehetetlen helyzetbe hozta. A 3200 hazai község és város közül mindössze 166 kapott központi kiegészítést a segélyek kifizetéséhez. Az elmúlt télen több tucat ember fagyott meg a saját fűtetlen lakásában, ha nem kapnak segítséget a tüzelőhöz, a rezsi kifizetéséhez, idén még többen lesznek.
