Iszlám Állam;légi csapás;

- Harminc légicsapás az Iszlám Állam ellen

Az Egyesült Államok és szövetségesei a napokban összesen 30 légicsapást intéztek az Iszlám Állam ellen. Az amerikai katonaság bejelentése szerint tizenötöt Irakban, további tizenötöt pedig Szíriában vittek véghez. 

A Szíriai bombázások járműveket, stratégiai és ellenőrző pontokat, bunkereket és egy markológépet pusztítottak el. Az Iraki csapások országszerte elszórt pontokat vettek célba, de a katonaság szóvivője szerint három Ramadi közelében kulcsfontosságú célpontok felé irányult.

A folyamatos légitámadások ellenére az IS elleni offenzíva nagyon lelassult, különösen Irakban. Egy magas rangú iraki tiszt szerint Anbar tartományban igen nagy problémákkal küzdenek. A magát megnevezni nem kívánó illetékes úgy vélte, hogy a hadsereg vezetésének mintha semmiféle stratégiája sem lenne az IS elleni küzdelemre. Anbarban nagy offenzíva indult július közepén, a kormányzat 10 ezer embert mobilizált.

Irakban megint állandósult az erőszak. A fővárosban összesen 21-en vesztették életüket különbözőmerényletekben. 

A szlovák kulturális minisztérium egy határozatot adott ki, amelyben arra kötelezi a komáromi polgármestert, Stubendek Lászlót, hogy tartsa be az államnyelvtörvényt – írta a bumm.sk.