nyugdíj;népszavazás;FERPA;

- Férfinyugdíj - Az Európai Nyugdíjas Szakszervezet is támogatja

Az Európai Nyugdíjas Szakszervezet (FERPA) is támogatja a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáért indított népszavazási kezdeményezést - közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) szerdán.

A tájékoztatás szerint Bruno Costantini, a FERPA főtitkára fontosnak tartja, hogy a nemek közötti egyenlőség e területen is érvényesüljön. Hozzátette: lényeges, hogy a munkavállalókat, munkáltatókat érintő szabályozást, az általános szabályoktól eltérő rendelkezéseket nem a kormány egyoldalú döntésével, hanem az érintettek képviselőivel folytatott párbeszéd során alakítsák ki.

A közlemény szerint biztosítani kell a jogot arra, hogy egyes foglalkoztatási csoportokban dolgozók a munkaterhelésből, egészségkárosodásból adódóan korábban nyugdíjba vonulhassanak. Fontos a differenciálás egy mozdonyvezetőnél, bányásznál, vagy folyamatos pszichikai terhelésnek kitett munkavállaló esetében - olvasható a közleményben.

A főtitkár a tájékoztatás szerint elmondta, hogy Európa minden országában komoly kihívás a társadalmak elöregedése, és napirenden van a nyugdíjkorhatár emelése. Hozzátette: számára úgy tűnik, hogy Magyarországon csak az számít, aki dolgozik.

A népszavazást Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezetének miskolci tisztségviselője kezdeményezte magánemberként, és azt szeretné elérni, hogy a nőkhöz hasonlóan a férfiakat is illesse meg a lehetőség, hogy negyven év munkaviszony után nyugdíjba menjenek - kezdeményezését az érdekképviseletek is támogatják. Az aláírásgyűjtő akció november 2-ig tart, addig legalább kétszázezer hiteles aláírást kell összegyűjteni, hogy népszavazást lehessen kiírni a kérdésben.

Nyíltan a menekültek megfélemlítésére szólítja föl tagjait, szimpatizánsait a Betyársereg nevű szélsőséges szervezet. Internetes felhívásukkal kapcsolatban a rendőrségnek nem volt érdemi mondanivalója a Népszava olvasói számára. Közben kiderült: egy börtönőrt gyanúsítanak a hétvégi szegedi rasszista támadás elkövetésével. Lázár János miniszter szerint ilyesmi megesik ott, ahol bevándorlók vannak.