Izrael;kiberbűnözés;

- Letartóztatták az eddigi legdurvább kiberbűnözőket

A történelem eddigi egyik legnagyobb kiberbűnügyének gyanúsítottjait tartóztatták le Izraelben a nyomozásban együttműködő amerikai és izraeli hatóságok - jelentette az izraeli katonai rádió szerdán.

Négy bűnözőt fogtak el több hónapos nyomozás után - egyet az Egyesült Államokban, hármat pedig Izraelben -, akik számítógépek adatbázisát feltörve több mint nyolcvanmillió ügyfél adatait lopták el a JPMorgan Chase & Co - és más - amerikai pénzintézetből.

A JPMorgan tavaly októberben közölte, hogy hackerek ellopták mintegy 83 millió ügyfelének nevét, címét, telefonszámát és e-mailcímét, ami a történelem eddigi egyik legnagyobb adatlopása volt. A katonai rádió beszámolója szerint tíz FBI-ügynök érkezett a zsidó államba a nagyszabású bűntett közös felgöngyölítésére, Washington pedig az ügyben érintettek kiadatását kéri. 

A kiberbűnözők az Ynet - a Jediót Ahronót című újság honlapja - szerint csalással feltornászták bizonyos részvények árát is az amerikai tőzsdén, és ezzel nyerészkedtek. A bűnüldöző szervek szerint 2011-ben és 2012-ben ezzel a módszerrel legalább öt részvény árfolyamát módosították, és ezért Kijevben is találkoztak partnereikkel. Az izraeli gyanúsítottak egy évtizede a floridai egyetemen találkoztak amerikai társaikkal, és szervezetüknek lerakatai voltak Izraelben, Amerikában és Oroszországban is.

A katasztrófavédelem szerint nem sérültek elektromos vezetékek és az Attila út házainak pincéibe se folyt víz a szerda reggeli csőtörés után.