menekültügy;

- Üsd, vágd!

Nehéz lesz elhitetni a megvert szegedi lánnyal és barátaival, hogy a kormánynak semmi köze az őket ért támadáshoz. Pedig a fideszes szavazógépezet egyik alkatrésze már visszautasította, hogy a jóságos kormány felelős lenne a csongrádi megyeszékhelyen a hét végén történtekért. Az illető - neve Tessely Zoltán - azért is látszott alkalmasnak a feladatra, mert ő Bicske volt polgármestere - ahol meg menekült-tábor van. Minthogy most is a térséget képviseli a parlamentben, szinte érintettként magyarázhatta el, miért van szükség a déli határon vasfüggönyre, beljebb pedig új lágerekre.

Ezzel aztán csatlakozott a fő-fideszesek hetek óta tartó kampányához, amellyel indokolni próbálják a szigorú intézkedéseket. Lázár főminiszter - aki élen jár a propagandában - egy interjúban már egyenesen az európai emberek életminőségét látta veszélyben az ide érkező migránsok miatt. Már népvándorlásról beszélnek és a magyar emberek biztonságának megteremtése a legfőbb érvük. A kormányzat többszörösen is elérte célját. Hiszen a menekültügyekről szól mostanában minden és nem a hatalom baklövéseiről, vagy - például - arról, hogy a szegényeket mégis csak az út szélén hagyják. Egyúttal sikerült a gyűlöletet felkorbácsolni mindenkivel szemben, aki nem ugyanolyan, mint mi.

Ha tehát Szegeden egy lány színes bőrű, bár magyar állampolgár barátjával (is) sétálgat, akkor joga van őket bárkinek megtámadni. Legalábbis a hivatalos propaganda által feltüzelt izomagyúak így gondolják. Nyilván hallották valahol - talán éppen a kedves vezetőtől -, hogy meg kell védeni határainkat és javainkat a betolakodóktól, ha pedig látnak valakit, aki esetleg az lehet, egyből csak ütnek. Pusztuljon a férgese - alapon. És bizonyára nem is nagyon értik, miért ítélik most el hivatalos helyen a tettüket, S mivégre szorgalmazzák még a méltó megbüntetésüket is.

Most, hogy a kormány már azt is eldöntötte, milyen kerítés épüljön, sokan talán tovább is fejlesztenék az ötletet. Ha minden idegenszívűt - vagy akit a hatalom annak minősít - kerítések mögé zárnának, nem történnének ilyen sajnálatos esetek. Az uraknak meg nem kellene magyarázkodniuk.

Van hová fejlődni. Hajrá Magyarország!