Japán;kormányfő;Abe Sinzo;

FOTÓ: Koichi Kamoshida/Getty Images

- Esett a kormányfő népszerűsége

Bumeránghatást váltott ki a tokiói kabinet stratégiája: hiába nyújtotta be és fogadtatta el a japán törvényhozásban a haderők külhoni bevetését immár lehetővé tevő vitatott biztonsági törvényjavaslatot, a miniszterelnök népszerűsége javulás helyett visszaesett. 

Abe Sinzo eddigi 42 százalék körül járó támogatottsága alig egy hét alatt 7 ponttal, 35 százalékra csökkent, a szakértők egybehangzó véleménye szerint épp a hagyományos, a második világháború óta hatályos japán békealkotmány részleges felülvizsgálata miatt. Márpedig ez a legalacsonyabb szint 2012 decembere, Abe legutóbbi választási sikere óta. A politikus elutasítottsága ezzel párhuzamosan megugrott, 8 százalékkal nőtt, s jelenleg 51 százalékos – korábban ilyen magas mutatóra sem volt példa.

Az új törvény a megváltozott biztonsági környezetre való hivatkozással megkönnyíti, hogy adott esetben a távol-keleti szigetország (hivatalosan Önvédelmi Erőknek nevezett) hadserege katonai alakulatokkal részt vegyen szövetségesei oldalán bizonyos nemzetközi akciókban. A megkérdezettek 68 százaléka problémásnak vélte, hogy az Abe-kabinet áterőltette az alsóházon az új törvényt, s csak 24 százalék találta ezt rendben. A parlamenti viták és a szavazás napjaiban nemcsak Tokióban, hanem számos japán nagyvárosban rendeztek demonstrációkat a békealkotmány előírásainak védelmében. Szakértők szerint elsősorban az elmúlt években kiéleződött kínai-japán szigetvita járult hozzá a tokiói biztonsági megfontolások átértékeléséhez. Abe számára figyelmeztető lehet, hogy a felmérések szerint a közvélemény nem csupán a törvény elfogadtatásának módját és időzítését, hanem jobbára tartalmát is ellenzi.

 

A chattanoogai lövöldöző,  Mohammed Abulazeez nem szimpatizált az Iszlám Állam terrorszervezettel. Legalábbis a CNN szerint ezt mondta egy barátjának. James Petty úgy emlékszik, Abdulazeez bírálta az IS-t, úgy gondolta, „ostoba csoport”, s amit tesznek, az „teljes mértékben ellentétes az iszlám tanításaival”.