közérdekű adat;Péterfalvi Attila;

- Falak

Magyarországon a virágzó demokrácia legfőbb ismérve, hogy az történik, amit a Fidesz - de leginkább a kedves vezető - akar. Bárhová fordulunk, falakba ütközünk, olyan falakba, amelyeket az utóbbi öt évben gondosan építettek, nehogy valaki azt képzelje, másképp is lehet.

A legújabb példa az információs törvény módosítása. Amivel jelentősen megnehezítették a közérdekű adatigénylést. A heves tiltakozás nem zavarta az államfőt. Az sem, hogy a jogvédő szervezetek alkotmány- (pardon, alaptörvény) sértőnek találták a jogszabályt. Az sem, hogy az ellenzéki pártok szerint - a közpénzköltés átláthatóságának csökkentésével - a módosítás segítheti a korrupciót. Áder János úgy aláírta, mint a pinty. Miért is ne tette volna? Hiszen ő is a brancsba tartozik.

Akkor aztán egy kormányhoz közeli lapban megkérdezték a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság - gyönyörű név - vezetőjét. Láss csodát, Péterfalvi Attila is úgy véli, nincs ok az aggodalomra. Szépen tételesen meg is magyarázza, miért van igaza a beterjesztőnek - aki nem mellesleg Trócsányi László igazságügy-miniszter volt -, amikor a szigorítást indítványozta. Szavaiból kiderül, mekkorát téved az, aki feltételezni merészelte, hogy csak az ellenzék egyik legfontosabb fegyverét, az információhoz jutás jogát akarták volna csorbítani. Á, dehogy.

Az ideális képbe kicsit belerondít egy LMP-s képviselő, aki éppen a napokban próbált hozzájutni az állami termőföldpályázatok eredményével kapcsolatos adatokhoz. Közölték is vele, ennek semmi akadálya, mindössze - áfával - csaknem tíz millió forintot kell érte fizetnie. Hogy ez Sallai R. Benedeknek nem tetszett, arról sem a szép nevű hatóság elnöke, sem pedig a környezetvédelemért gyakran kampányoló államfő nem tehet.

Ám a képviselő - adatigénylése kapcsán - ismét meggyőződhetett róla, milyen kifogástalanul működik a kedves vezető rendszere. Ahol valamennyi poszton megbízható, a jelenlegi hatalomhoz hű emberek állnak. Ahol már nem számít sem szakmai tudás, sem tisztesség, sem pedig az, hogy ne csak bornírt magyarázatokat tudjanak adni egy-egy jelenségre, vagy eseményre. Ahol manapság egyetlen dolog érvényesül: a megfelelni vágyás. Áder aláír, mert az a dolga, Péterfalvi pedig indokol, hiszen ő is meg akar maradni a posztján.

És ez csak egyetlen példa, az élet bármely területéről hozhatnánk hasonlókat. Az újrateremtett intézményrendszer szolgálja a hatalmat és védi is. Aki pedig ellene próbál tenni, az megismerkedhet a falakkal. Amelyek még puhák, ha valaki beleütközik, nem sérül meg nagyon, csak éppen képtelen tovább menni. És nyugodtan tessék mindenről beszélni, vagy írni, hiszen itt virágzik a demokrácia.

Kőkeményen.