Görögország;válság;bankok;

FOTÓ: Getty Images, Milos Bicanski

- Hétfőn kinyitnak a görög bankok

Három hét zárva tartás után hétfőn kinyitnak a bankok Görögországban. Kissé enyhítenek a készpénzfelvételi korlátozásokon, de a külföldi utalásokra vonatkozó tilalom és a tőke mozgásának ellenőrzését célzó egyéb intézkedések érvényben maradnak - derült ki a görög kormány szombaton közzétett rendeletéből - írja a hvg.hu.

A három hétig tartó bankzárlat mintegy 3 milliárd eurós veszteséget okozott a görög gazdaságnak, nem számolva a turizmusból származó bevételek kiesését - írta a Katimerini című görög liberális napilap.

Kereskedelmi csoportokra hivatkozva az újság kiemelte, hogy csak a kiskereskedelmi forgalomban 600 milliós eurós veszteséget szenvedtek el, míg az exportőrök 240 millió eurós kieséssel számolnak. A vámhivataloknál mintegy 4500, nyersanyagokkal és késztermékekkel töltött konténer vesztegel.

A teljes cikket itt olvashatja!

Magyarországnak meg kell védenie a schengeni külső határt - mondta a német szövetségi belügyminiszter az ideiglenes műszaki határzárral kapcsolatban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lapban szombaton megjelent interjúban.