MSZP;menekültek;migráció;embercsempészet;

- MSZP: Nem a menekülőket, az embercsempészeket kell büntetni!

Lázár János a mai sajtótájékoztatóján maga is „szervezett embercsempész akcióról” beszélt. Ennek ellenére a kormány mégis a menekülőket készül lecsukatni ahelyett, hogy az embercsempészek ellen lépne fel. Az MSZP továbbra is az embercsempészés büntetési tételének szigorítását javasolja - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik: 

Igazán megnyugtató, hogy a szerb határra tervezett szögesdrótkerítés Lázár János tájékoztatása szerint végül mégiscsak négy méter magas lesz, ugyanakkor ha már „Mit miért tesz a kormány?”- címmel hirdettek tájékoztatót, végre azt is megmagyarázhatták volna, mire is jó tulajdonképpen.

Az MSZP továbbra is azt javasolja, hogy a forintmilliárdokat nem haszontalan dróthálóra, hanem a bevándorlási hivatal, a rendőrség és a honvédség azonnali technikai, valamint személyi megerősítésére kell fordítani, a büntetőjogi eszközöket pedig nem a menekülők, hanem az őket kizsákmányoló embercsempész bandák ellen kell fordítani.

Harangozó Tamás,
a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke

A hőségriadó miatt fokozott készenlét lép életbe a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-nél, és péntek hajnaltól hétfő délutánig folyamatosan locsolják a budapesti utakat - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön. A Deák téren zacskós vizet osztanak majd, több strand pedig meghosszabbított nyitva tartással várja a vendégeket.