Nehéz elhinni, hogy van nemzetközi szintű, a világban is többfelé játszott, jelentős operánk A kékszakállú herceg várán kívül. Persze, persze, hallani lehetett arról, hogy a száz esztendeje meghalt Goldmark Károly Sába királynője című műve valaha, nevezetesen száznegyven évvel ezelőtt, jókora siker volt Bécsben. És azt is, hogy több országban is diadalt aratott. A Magyar Állami Operaház ugyancsak többször műsorára tűzte, rögtön az első évadában is, de a második világháború után, 1945 őszén, vagy éppen 1956 tavaszán szintén, hogy aztán ebben az épületben az 1961-es legyen ebből az operából az utolsó premier. De közben azért a világban színre került, például az idén is, a freiburgi színházban, ahol a férfi főszereplőként az a thaiföldi származású Nutthaporn Thammathi lépett fel, aki a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is énekelte Asszádot.
Azt már nehezebb róla elmondani, hogy játszotta is, mert alig-alig játszott, vagy, ha igen, gyakran tanácsosabb volt nem odanézni. Időnként az opera műfaja, akár a szándék ellenére is, átfordul abszurdba, erről az alacsony, vastag cipőtalppal némileg magasított, erőteljesen elhízott énekesről nehéz elképzelni, hogy lángoló szerelmes, aki képtelen határt szabni az érzelmeinek, és ezért féktelenül átszakít minden gátat, áthágja a vallás, a hagyomány által szabott kereteket, és csaknem szétfeszíti a csillapíthatatlan szenvedély. Aztán a hangjával mégiscsak egyértelműen bizonyítja, hogy képes erre, mert az viszont árad, perzsel, minden akadályon át utat tör magának, kér, rimánkodik, vagy követel, fájdalmasan engesztelő, vagy harciasan visszautasíthatatlan. Közben esetleg néhány kaszáló gesztus mulatságos. Amikor a behemót test heves helyzetváltoztatásra kényszerül, az sem feltétlen szívderítő, de közben ez az ember mégiscsak képes kimutatni, hogy lenyűgözően széles az érzelmi skálája, elhiszem lelke gyilkosan pusztító vívódásait, a hányódást a lelkiismerete, és a kordában tarthatatlan ösztönei között. Akkor már inkább ő, mint tavaly az Aida Margitszigetre importált hősszerelmese, aki úgy nézett ki, mint egy szépfiú bonviván, de úgy tűnt, mintha érzésekre képtelen kődarab lenne a szíve helyén.
Persze ideális lenne, ha minden klappolna, csak ez opera előadásban ritkán jön össze, és Nutthaporm Thammathi az általam látott estén, ekkora hendikeppel is méltán meghódította a közönséget. Olyan férfi szerepe az övé, akinek éppen már az eljegyzését készülnek tartani, méghozzá a főpap lányával, Szulamittal. Asszád azonban Salamon király parancsára éppen elhagyta a palotát, hogy előkészítse Sába királynőjének látogatását. És a libanoni cédrusok árnyékában végzetesen beleszeret egy titokzatos nőbe, akivel ott, akkor, egymásra is találnak. Aztán, amikor Sába királynője megérkezik vendégségbe Salamon királyhoz, fellebbenti a fátylát, és Asszád számára kiderül, hogy vele estek szerelembe. De a királynő, mintha nem is ismerné, eltaszajtja magától, aztán titokban csak találkozik vele, és ekkor ugyanúgy lángol, mint ő, de nyilvánosan továbbra se vállalja. Asszádot száműzik, valósággal elemészti magát. Elég blőd történet.
De nem ez a lényeg. Hanem a nagyszabású, romantikus, messze szárnyaló zene, ami telis tele van szép dallamokkal, az énekesek megmutathatják mit tudnak, tobzódhatnak a szenvedélyek. És minden bedobható, ami operaszínpadon alkalmazható, akárcsak Verdi remekművében, az Aidában. Szükséges nagy létszámú kórus, kell balettkar, látványos díszlet és mutatósan pompázatos jelmezek is. Szendrényi Éva fölépített a deszkákra egy impozáns palotát, Németh Anikó igéző jelmezeket tervezett, Venekei Marianna pedig kellően megmozgatta a táncosokat. Gál Erika a címszerepben külsejében is illúziókeltő. Széles érzelmi skálán mozog. Tud dermesztően elutasító, és visszautasíthatatlanul mámoros lenni, ahogy fenséges és összetörten meggyötört szintén. Szolgálónőjeként Töreky Katalin röpke epizódszerepében is remeknek bizonyul. Salamon királyként Kelemen Zoltán a bölcsesség, a higgadt igazságosság, a törvényesség megtestesítője, az más kérdés, hogy egyéni belátással, személyre szabott empátiával ezúttal tán többre menne. Sümegi Eszter adja Szulamitot, az eljegyzés előtt álló, de az esküvőig soha el nem jutó lányt, akinek tűrnie és tűrnie kell, meg az elviselhetetlenségig állhatatosnak lennie. Sümegi érzékelteti a vigasztalhatatlan, húsba vájó fájdalmat, a rendületlen, de reménytelen kitartást.
A Héja Domonkos által irányított Nemzeti Filharmónia Társaság Zenekara megmutatta, hogy mennyire nagyszerű zene Goldmarké, de azért tüzesen lázas állapotba ezúttal nem hozott. Káel Csaba rendezőként nem talált ki semmi extravagánsat, működőképes, élvezetes, hagyományos előadást hozott létre, amiből pontosan megismerhető a mű, ami így, ebben a formában, komoly sikerre számíthat.
