NFM;mosógépcsere;

Fotó: Thinkstock

- Itt is leáll a mosógépcsere

A keret kimerülése miatt határozatlan időre felfüggesztette hétfőn a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a mosógépcsere-pályázatok benyújtását a dél-alföldi régióban - közölte a tárca.

A régióban július 14-én, kedden 10 óráig lehet még pályázatot beadni.

A közlemény szerint a pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig kaphatnak támogatást.

Az Otthon Melege program keretében meghirdetett, energia-megtakarítást eredményező mosógépcsere-pályázat július 1-jén, elsőként a nyugat-dunántúli régióban indult el, majd július 6-án a dél-dunántúli régióban, július 7-én a közép-magyarországi régióban, július 8-án pedig az észak-alföldi régióban folytatódott. Mind a négy régióban már az első napon felfüggesztették a pályázatok befogadását forráskimerülés miatt.

A pályázatok beadása régiónként időben eltolva történik. Július 13-tól lehet jelentkezni a dél-alföldi, július 14-től az észak-magyarországi, július 15-től pedig a közép-dunántúli régióban.

Csaknem félmilliárd forint értékben kérte a vagyoni zár elrendelését Gőgös Zoltán ügyében a Földművelésügyi Minisztérium. A tárca pótmagánvádlóként benyújtott vádindítványában különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt fordult a bírósághoz június végén – értesült a Napi Gazdaság.