Lengyelország;partidrog;

Illusztráció: Thinkstock

- Ezért ne próbálja ki a partidrogokat!

Tömeges mérgezést okoztak a nyugat-lengyelországi vajdaságokban – a sziléziaiban és a nagy-lengyelországiban - a partidrogok, csütörtöktől vasárnap reggelig 127 ember szorult kórházi kezelésre.

Az ápoltak között egy terhes nő is van, valamint több kiskorú. Négy ember állapota súlyos. A katowicei rendőrség két gyanúsítottat vett őrizetbe a törvényellenesen terjesztett kábítószer gyanúja miatt.

Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök szombaton hangsúlyozta, hogy a társadalomban növelni kell annak tudatát, hogy a partidrogok életveszélyesek. Közölte, hogy a gondot hamarosan megvitatja Teresa Piotrowska belügyminiszterrel.

Marian Zembala egészségügyi miniszter a szombat esti sajtóértekezleten elmondta, a mérgezést valószínűleg egy Mocarz (Felség) nevű szer okozta. A miniszter problematikusnak minősítette azt, hogy Lengyelországban a szintetikusan gyártott partidrogok könnyen elérhetők, noha gyakran a hagyományos kábítószereknél is veszélyesebbek.

Lengyelországban 2010-ben tiltották be a partidrogok bolti árusítását. A kábítószer azonban internetboltokban, játéktermekben továbbá is kapható. Rendőrségi statisztikák szerint 2014-ben csak a sziléziai vajdaságban 602 embert ápoltak kórházban túladagolás tüneteivel, s három ember meghalt. Idén júniusig 631 embert szorult kórházi kezelésre, hárman meghaltak.

A kábítószerrel való visszaélés megelőzéséről szóló törvényt ezért megszigorították: a július elején hatályba lépett módosítás értelmében az eddig ismert partidrogok kábítószernek minősülnek. Ezért nemcsak az árusításuk, hanem a gyártásuk és birtoklásuk is büntethető. A törvény tartalmazza 114, a partidrogok gyártásához használt hatóanyag listáját, az újabban kifejlesztett szerekre azonban továbbá sem terjed ki.

Afgán titkosszolgálati jelentések szerint egy amerikai légitámadásban meghalt az Iszlám Állam (IS) egyik magas rangú vezetője, aki nem csupán a radikális iszlám szervezet afganisztáni, hanem pakisztáni katonai tevékenységéért is felelős volt.