menekültügy;Magyar Helsinki Bizottság;

Afgán migránsok ruhát mosnak a 35 Celsius-fokot meghaladó hőségben a szabadkai szeméttelep közelében fekvő régi, elhagyatott tég

- Az Unióhoz fordul a Helsinki bizottság

A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint nem gazdasági menekült, hanem háború vagy diktatúra elől menekül az országba érkező migránsok zöme.

Pardavi Márta pénteken budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, az utóbbi hetekben, hónapokban regisztrált érkezők jelentős hányada olyan országból - például Afganisztánból vagy Szíriából - indult útnak, ahová az ott uralkodó helyzet miatt nem lehet visszaküldeni őket, így a többség minden bizonnyal oltalmazotti vagy menekültstátust kapna, ha tisztességes, megfelelő garanciákat kínáló eljárásban van része.

Hozzátette, hogy egyetlen uniós tagállam sem tekinti biztonságos harmadik államnak Görögországot, Macedóniát vagy Szerbiát, szerinte a kormányzat ezen felfogása "menekültügyi szempontból hallatlan".     

Közölte, az új hazai szabályozás miatt rövid időn belül uniós jogi fórumokhoz fordulnak. 

Azzal a véleménnyel kapcsolatban, hogy az illegálisan belépők bűncselekményt követnek el, arra emlékeztetett: a tiltott határátlépés nem bűncselekmény, hanem szabálysértés, feltéve, hogy azt nem fegyveresen követték el, ilyen eset azonban nem került nyilvánosságra.

Pardavi Márta a magyar kormányzat uniós támogatást sürgető felvetései kapcsán megjegyezte: az EU tavaly nyolcmillió eurót adott e célra; "ez körülbelül ugyanakkora pénz, mint amennyiből a magyar menekültügy működött a tavalyi évben".

Gyulai Gábor, a Helsinki bizottság menekültügyi programjának vezetője annak a véleményének adott hangot a menekültügyi törvény napokban elfogadott módosításáról szólva: a változtatás célja, hogy "a menedékkérőknek ne legyen módjuk elmondani a történetüket, ne legyen módjuk arra, hogy itt menedéket kapjanak".

Szerinte új formájában az eljárásrend "kiüresíti, lerombolja a magyar menekültügyi rendszert", a rövidre szabott határidőkkel megsértve azt az uniós elvet is, amely tiltja, hogy a jogorvoslatot lehetetlenné tevő határidőket szabjanak.

Fidesz: az illegális bevándorlók döntő része nem politikai menekült
A háborús politikai menekülteket, ahogyan eddig, úgy ezután is befogadja Magyarország - közölte a Fidesz-frakció, szerintük azonban az ide érkező illegális bevándorlók döntő része nem politikai menekült, hanem gazdasági bevándorló, akik visszaélnek az európai uniós menekültügyi és emberi jogi szabályokkal.
 A Fidesz-frakció reagálásában azt írta: Magyarországnak kötelessége megvédeni állampolgárait, valamint saját és így az EU schengeni határait.
"Az illegális bevándorlás törvénysértés, százezres nagyságban pedig elviselhetetlen teher is" az országnak - hangsúlyozták, hozzátéve: a bevándorláspárti civilekkel és a baloldali pártokkal ellentétben "a kormánypárt nem kívánja megvárni a válaszlépésekkel azt, hogy az illegális bevándorlók tömegei fegyveresen próbálkozzanak bejutni az országba". Álláspontjuk szerint a határzárra és a törvényi szigorításra már most szükség van.
Egyben kérték a kormányt, hogy ha kell, az uniós jogi fórumokon is védje meg a Magyarország védelme érdekében hozott intézkedéseket.

 

Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók a károk elhárításán Budapesten, a szerdai vihar miatt már 2750 riasztást kaptak - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.