6.oldal;Hirdetések;lapszemle;AP;

- A Kétfarkú Kutya Párt ellenkampánya elérte a világsajtót

AP

A Kétfarkú Kutya Párt ellenkampánya már a világsajtót is elérte. Az AP idézi a kormányszóvivőt, aki szerint az ellen-plakátkampány felelőtlen és az illegális bevándorlást segíti. Ezzel szemben a szervező Kétfarkú Kutya Párt vezetője úgy nyilatkozott, hogy a több száz óriásplakáttal a hatalom gyűlölethadjáratát igyekeznek ellensúlyozni. Erre a célra 33,3 millió forint gyűlt össze közadakozásból. Mint mondta, a lényeg az, hogy a kabinet közpénzekből akarja megmondani, kit utáljanak az emberek és miért. A tudósítás kitér arra, hogy a kormány nem kívánja befogadni a gazdasági menekültek többségét. A múlt hónapban az érkezők mintegy 80 százaléka azonban az afgán, szír és iraki háborús övezetekből indult útnak.

Hétfőn a veszprémi férfi kézilabdaklub névadó szponzora, az MKB Bank közleményben jelentette be, hogy a jövőben kizárólag a klub utánpótlását támogatja. Többen a pénzintézet kiválását a Simicska-Orbán háborúval magyarázták, ugyanis a vállalkozó lelkes szurkolója, valamint támogatója a bakonyi alakulatnak. A klub elnöke, Fonyó Károly cáfolta ezt az állítást. A veszprémi együttes vezetője lapunknak adott interjújában elmondta: biztosítva van az MVM Veszprém jövője.