oktatás;Malajzia;

- Együtt az oktatásért

Malala Juszufzaj, a Nobel-békedíjas pakisztáni lány sürgette a világ vezetőit, hogy további 39 milliárd dollárt fordítsanak oktatási célokra.

Malala, aki július 12-én tölti be 18. évét, a norvégiai fővárosban, Oslóban szólalt fel egy konferencián, amely a harmadik világbeli és háború sújtotta országok oktatására hívja fel a figyelmet. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a tanácskozáson elmondta, a gyermekek a „haladás magjai” és az oktatás „a talaj, ami segít nekik világpolgárrá érni”. Malala, akit azért lőttek meg a tálibok, mert lány létére tanulni akart, elmondta, „a könyvek jobb befektetések a jövőnkbe, mint a lőszerek”. Becslések szerint legalább 39 milliárd dollár kellene ahhoz, hogy az általános iskola mellett az ingyenes középfokú oktatást is fedezze. Malala szerint a világ katonai kiadásait nyolc napnyi összeggel kellene csupán ehhez megkurtítani. A pakisztáni lány első alkalommal tért vissza Oslóba azóta, hogy tavaly átvette a díjat, amelyet Kailash Satyarthi indiai emberi jogi aktivistával megosztva kapott.

Tizennégy emberrel végzett az Al Shabaab nevű szomáliai iszlamista terrorszervezet egy éjszakai támadás során Kenya északkeleti részén.