Finkelstein;gyűlölet-kampány;

- Gyűlöletkeltésre biztatott a "szakember"

"Ha arról beszélsz, hogy ebben a hét pontban akarom megreformálni a nyugdíjrendszert, soha nem fogsz nyerni, viszont ha azzal kampányolsz, hogy ezt vagy azt a csoportot kidobod az országból, inkább lehet esélyed" - mondta egy prágai gazdasági konferencián Arthur J. Finkelstein. Négy évvel ezelőtti beszédében, melyre a 444 akadt rá a kormányfő és a Fidesz kommunikációs tanácsadója kifejtette, szerinte az átlagszavazó alultájékozott és közönyös, a modern politika pedig az ő megtévesztéséről szól.

A tanácsadó azt valószínűsítette, a világpolitikai változások demokrácia helyett inkább erőskezű, radikális vezetők előretörését hozzák majd: példaként említette Orbán egyik legnagyobb ellenfelét, a Jobbikot, mely nagy erőket tudott utcára vinni erőteljesen romaellenes politikájával 2010-ben, és csak két százalékkal maradt el a baloldal mögött a választáson. Kifejtette, Közép-Európában hasonló geopolitikai trendek üthetik fel a fejüket, mint a ’30-as években, és ez ideális klíma a politikai bűnbakok kijelöléséhez: "az csak helyi illetve környezeti adottság, hogy melyik csoportot lehet megbélyegezni. A lényeg, hogy legyen ellenségkép" - hangsúlyozta. Azt is mondta: "egy jó politikus előbb mond neked valamit, ami igaz, mielőtt elhiteti veled azt, ami nem."

A híres republikánus politikai tanácsadó, és kevésbé ismert kollégája George Birnbaum 2008 óta ad tanácsot Orbánnak, nemcsak kampányidőszakban. A kormány sokáig titkolta az együttműködést, de nemrégiben a miniszterelnök elismerte, hogy szokott találkozni Finkelsteinékkel. A negatív kampányok szakértőjeként is ismert szakember pár hónapja Orbán egy másik "híres" tanácsadójával, Habony Árpáddal alapított közös céget Londonban.

Továbbra sem derülhet ki, miért értesített ötszáz véradót az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) arról, hogy kizárták őket a véradásból, vérüket megsemmisítették, mert HIV fertőzöttek. És az sem, hogy ennek kivizsgálására miért kell az értesítetteknek 3 hónapot várniuk.