Szerencsés emberként a középiskolában olyan osztályba járhattam, ahol egy későbbi Kossuth-díjas színésznő koptatta velem együtt a padokat. A volt osztálytársamat, a ma is élő színésznők között az egyik legkiválóbbnak tartom. Az osztály, amelyikbe jártunk a közelmúltban tartotta az 55 éves érettségi találkozóját. A találkozón a kiváló színésznő is részt vett, mint eddig minden alkalommal. Sorban elmeséltük, mi történt velünk a legutóbbi öt évben. Színész osztálytársunk következett, aki azzal dicsekedett el, hogy a Magyar Művészeti Akadémia tagjaként a „Nemzet Művésze” lett. Én meg magamban arra gondoltam, hogy jobban örülnék, ha esetleg a Nemzet Színésze lehetett volna, mert megérdemelné. A társaság egy része gratulált, s talán azért mert ez a gratuláció kevésbé volt meggyőző, mint az várható lett volna, talán másért, osztálytársunk így folytatta: azért lépett be az MMA-ba, hogy azt a mély árkot, amely létre jött a művész társadalomban ezzel segítsen betemetni. Nem foglalkoznék azzal, ami e megnyilatkozásra ott köztünk elhangzott, hiszen azt ő is hallotta, inkább egy pár sorban szeretném volt osztálytársam figyelmét felhívni arra az interjúra, amely e lapban június 20-án Fekete Györggyel, az MMA elnökével készült, hátha nem olvasta.
Az elnök úr ugyanis azt nyilatkozta, hogy ők három éve nem ástak ki semmiféle harci bárdot. Szerintem ezt senki sem állította, csak azt, hogy az MMA magával a létrejöttével szakította ketté a művésztársadalmat. A három éve alakult szervezet ajánlatot tett a több évtizedes független Akadémiának a „beolvadásra”, akik viszont meg akarták tartani függetlenségüket. Az elnök úr szerint azok a művészek, akik ágáltak új szervezet megalakulása ellen „nem egészen normálisak. Nem műveik készítésével foglalkoznak, hanem anarchikus fellépésekkel.” Szerinte az MMA-nak részt kell vennie „azokban a tennivalókban, amelyeket a kulturális kormányzat átadott” nekik. A művészetben az egyetlen helyes irány „a nemzeti irány”. Annak a szervezetnek az elnöke, aki mellett osztálytársam betemethetőnek gondolja a meglévő árkokat, azt mondja, ha meglátja Konrád György nevét leírva nem fogja tudni, hogy kicsoda. E pár rövid gondolat, amely Fekete György és az általa vezetett szervezetet jellemezi, nem biztos, hogy alkalmas a kialakult árkok betemetésére.