Bulvár;baleset;Détár Enikő;Rékasi Károly;

Forrás: Facebook/Barátok közt

- Rékasit titkos jelszóval védik - Ezt üzente Détár Enikő

Komoly biztonsági ellenőrzéseken kell átesnie annak, aki szeretne bejutni a Honvédkórház intenzív osztályára, ahol Rékasi Károlyt is kezelik, a színészről csak egy megbeszélt jelszóval adhatnak ki információkat. Détár Enikő üzent volt férje balesetével kapcsolatban.

Rékasit súlyos állapota miatt egyelőre csupán ketten látogathatják egyszerre, ezért például az is előfordult, hogy amíg a színészt kedvese, Pikali Gerda és egy hozzátartozója látogatta, addig édesanyja nem mehetett be a kórterembe megnézni a fiát.

A színészt már levették a lélegeztetőgépről, de még nincs öntudatánál. A lábát végig begipszelték, ahol a bokája eltört, és megműtötték a combcsonttörését. A fejsérülése szerencsére nem súlyos, a vér nem gyarapodott a koponyájában, sőt kezd felszívódni, vagyis ott nincs szükség beavatkozásra – mondta el a Blikknek egy bennfentes.

Rékasi kórlapján az adatain és pillanatnyi állapotán kívül az is szerepel, hogy csak olyan hozzátartozónak adhatnak információt a színészről, aki meg tudja mondani azt a titkos jelszót, amiben megegyeztek.

Az ajtó előtt egymást váltják az őrök, akik egy személyi igazolvány elkérése után azt is megkérdezik a látogatóktól, hogy kik, és kihez jöttek, ezután az őr megkérdezi az osztályt, hogy az illető fogadhatja-e ezt a látogatót.

Időközben Détár Enikő annyit üzent Facebook-oldalán"Kedves Mindenki!

Kérlek szorítsunk Kari maradéktalan felépüléséért!
Másrészt kérem az újságírókat és érdeklődőket: hagyjanak nyugalmat mind a régi, mind az új csalàd számára!
 Köszönöm! 
Ui: a mai Story-s anyag
természetesen a baleset előtt készült!!!
 - írja a színésznő Enci aláírással, aki bár elvált Rékasitól, nagyon aggódik volt férjéért.

Korábban írtuk: Rékasi Károly a XXII. kerületben, a Háros és a Gyöngyszem utca kereszteződésében ütközött motorjával egy Volkswagen Passatnak, a motor ripityára tört, a kocsi is megrongálódott. A színésznek fej- és gerincsérülést szenvedett, emellett eltört a bokája és a combcsontja, valamint zúzódások borítják a testét, miután a szemtanúk szerint legalább öt métert repült a baleset után. 

Mintegy ötszáz véradóval közölte tévesen az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), hogy ki kellett őket zárni a véradásból, vérüket pedig megsemmisítették, mert HIV fertőzöttek. "A doktornő mondta, hogy ne ijedjek meg, de a tesztem reagált a HIV fertőzésre.