repülőszerencsétlenség;Tajvan;hir24.hu;pilótafülke;

- „Hopp, rossz kart húztam meg”

Kiderült, mi okozta a februári tajvani repülőszerencsétlenséget: a kapitány véletlenül kikapcsolta a gép egyetlen működő hajtóművét - adta hírül a hír24.hu. 

A vizsgálat arra is fényt derített, hogy a pilóta korábban egy szimulátoros kiképzésen már megbukott, ahol arról kellett volna számot adnia, hogy hogyan tud kezelni egy hajtóműhibát - áll Tajvani Repülésbiztonsági Tanács csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében. A pilótafülkében rögzített beszélgetés utolsó másodperceiben az hangzik el, hogy „hopp, rossz kart húztam meg”.

Ezután már csak az elsőtiszt hangját lehetett hallani, ahogy azt mondja: „Készüljünk fel a becsapódásra.” A gép másodpercekkel később fejjel lefelé zuhant egy sekély folyóba Taipeiben, miután súrolt több épületet és elsodort egy felüljárót és egy taxit. A TransAsia Airways gépének katasztrófájában negyvenhárman vesztették életüket, tizenöten túlélték a balesetet, a kapitány nem volt közöttük.

Kemény törvényt fogadott el szerdán a kínai törvényhozás. Már az idei évben életbe léphet az a jogszabály, amely a külföldről támogatott nem kormányzati szervek szigorú ellenőrzését célozza. Jogászok és emberi jogi aktivisták attól tartanak, hogy a kormányzat egyre keményebb intézkedéseket hoz a kabinet bírálóival szemben. Számukra úgy tűnik, már nem a korrupció elleni harc, hanem az ellenzéki szervezetek elleni fellépés Peking legfőbb prioritása.