emberölés;Pusztaszemes;

Illusztráció/Thinkstock

- Visszatértek Móricz barbárjai - Közönyös kegyetlenséggel öltek

Rátámadtak, majd kirabolták és rágyújtották a házát az eszméletlenre vert, de még élő idős férfira - közölte a kedden Pusztaszemesen történt gyilkosság részleteiről csütörtöki sajtótájékoztatóján Szijártó István, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese. Az áldozatot ismerő két fiatal mindössze  hatezer forintot, bizsukat és egy mobiltelefont vitt magával. 

A részletesebb rendőrségi tájékoztatás szerint az idős férfi eszméletlen volt, de még élt, amikor a tűzoltók megtalálták, a mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. Halálát égési sérülések és a füst miatti fulladás okozta. 

A gyilkosság két gyanúsítottja - egy 20 és egy 17 éves fiatal, akit a rendőrök még kedden elfogtak, és őrizetbe vettek - előbb tagadta a bűncselekmény elkövetését, majd beismerő vallomást tett. Előzetes letartóztatásukról pénteken dönt a bíróság.

Szijártó István a gyanúsítottak vallomása alapján arról számolt be, hogy a két férfi a gyilkosság előtti héten is kirabolta a férfit. Akkor egy kiskorú, az áldozatot ugyancsak ismerő lánnyal együtt mentek a házához. A lány kihívta a férfit, a kapuban beszélgetett vele, és közben a két férfi a kamra ablakán bemászott a házba, ahonnan 70 ezer forintot vitt magával.   A két gyanúsított és a 13 éves andocsi lány Somogymeggyesről ismerte az áldozatot. A Franciaországból hazatelepült nyugdíjas ugyanis először ott vett házat magának, és csak később költözött abba a pusztaszemesi házba, ahol született.

 A kedd délután történtekről a főkapitány-helyettes elmondta: a két férfi - ismét pénzt remélve - visszament a házhoz, és amíg a házigazda távol volt, bemászott a fürdőszobaablakon és elrejtőzött. Amikor az idős férfi hazaért, előbb sörösüveggel, majd székkel és más kemény tárggyal rátámadtak, aztán értékek után kutattak. Az orvos szakértő több életveszélyes, de nem halálos sérülést talált az áldozat fején.

Hatezer forintot - a házban volt még eldugva pénz, de azt nem találták meg -, néhány bizsut és egy mobiltelefont vittek magukkal. Mielőtt távoztak, szétlocsolták a házban talált hígítót, és rágyújtották a házat az eszméletlen férfira.  A rendőrök néhány órán belül elfogták a feltételezett elkövetőket. A két, korábban vagyon elleni bűncselekmények miatt már büntetett férfit emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Az országos tisztifőorvos 2015. július 4. (szombat) 0:00 órától július 8. (szerda) 24:00 óráig a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást ad ki.Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha legalább három egymást követő napon eléri, vagy akár meghaladja a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot. Pénteken jobbára zavartalan lesz a napsütés, kevés felhő inkább csak a Dunántúlon és az ország keleti harmadában lehet, az északkeleti szél több helyen megerősödik. Hajnalban 14-20, napközben 31 fok körül alakul a hőmérséklet.