Baku;európai játékok;

Fotó: Szalmás Péter

- 6000 sportoló, 50 ország, látványos zárás Bakuban

Látványos záróünnepséggel fejeződött be vasárnap este az első alkalommal megrendezett Európa Játékok Bakuban, ahol 50 ország 5898 sportolója küzdött az érmekért 20 sportág 253 versenyszámában.

A mob.hu összefoglalója idézte Borkai Zsoltot, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökét, aki a helyszínen kísérte figyelemmel a magyar sportolók szereplését. A sportvezető azt mondta, ezt az eseményt ugyan nem lehet összehasonlítani egy olimpiával, a bakui infrastruktúra mégis lenyűgöző, a körítés pedig hasonló volt, mint ami a jövő évi riói ötkarikás eseményen vár a versenyzőkre.

A magyar sportolók 20 medállal - 8 arannyal, 4 ezüsttel és 8 bronzzal - az éremtáblázat 11. helyén végeztek. A legsikeresebbek az öt érmet nyerő kajak-kenusok voltak, aranyat ezen kívül még női birkózásban és aerobikban szereztek a magyarok. 

"A magyar csapat kiválóan helytállt, komoly akaraterőről tett tanúbizonyságot még akkor is, ha az erős kezdés után nyolc aranyéremnél többet vártunk a végére" - idézte a mob.hu Simicskó Istvánt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkárát, aki hozzátette, kiváló kezdeményezésnek tartja az Európa Játékokat, s bízik abban, hogy az első kiírást újabbak követik majd.

"Egy-két kimagasló eredmény is született magyar részről, nagyon örülök például az aerobikosaink sikerének, és annak, hogy néhány fiatal versenyző, elsősorban úszásra gondolok, megmutatta, hogy nincs messze a világ élvonalától" - értékelt Szabó Bence, a MOB főtitkára. A házigazda Baku - nem titkoltan - a jövőben olimpiát is szeretne rendezni, s elképzelhető, hogy a 2024-es eseményt, amelyért Róma, Hamburg, Boston és Párizs mellett Budapest is harcba szállhat, már megpályázza.

A négyből két futamot megnyert a címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája a kamion Európa-bajnokság hétvégén rendezett nürburgringi fordulóján, így tovább növelte az előnyét az összetett pontversenyben.