LMP;finanszírozás;önkormányzatok;

- Másképp finanszírozná az önkormányzatokat az LMP

Az LMP olyan új önkormányzati finanszírozási struktúra bevezetését javasolja, amely valamennyi önkormányzatnak lehetővé teszi feladatai ellátását.

Erről Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt elnökségi tagja, önkormányzati szakszóvivője beszélt. Hangsúlyozta, a jelenlegi rendszerben a jelentős bevétellel rendelkező városok is sokszor csak kiegészítő támogatásokkal tudják ellátni alapvető feladataikat. Példaként említette Kecskemétet, ahol tájékoztatása alapján csütörtökön arról döntöttek, hogy az államtól kérnek 400 millió forintot a város húsz oktatási intézményének és egy nyugdíjas otthonának működtetéséhez.

Az LMP szóvivője úgy fogalmazott, el lehet képzelni, milyen lehet a helyzet a több ezer kisebb településen, ha egy ilyen jól működő nagyváros sem tudja maradéktalanul ellátni alapvető feladatait. Gerstmár Ferenc szerint ezért egy olyan rendszert kell létrehozni, ahol az önkormányzatoknak elegendő forrás áll rendelkezésükre egyrészt arra, hogy jó minőségű szolgáltatásokat nyújtsanak az állampolgároknak, másrészt megfelelő környezetet tudjanak teremteni a helyi gazdaságok fejlődéséhez.

Nem omlott össze a köztévé nézettsége, bár a folyamatos bénázásnak, a propagandaízű műsoroknak, úgy tűnik, meglett a hatása. Az egyik fő célkitűzés, a kormánypártnak kedvező Híradó felfuttatása nem sikerült. Röviden így lehet összefoglalni a nézettségi adatok alapján a köztévé átalakítására tett negyedéves kísérletet - írja a hvg.hu.