Uber;taxisrendelet;

FOTÓ: Thinkstock

- Elfogadták az új taxisrendeletet

A kormány elfogadta az új taxisrendeletet, amely 2018. január elsejétől lép életbe, és amely "infokommunikációs eszközön megrendelt személyszállítási szolgáltatásokra", így például az Uberre is vonatkozik – jelentette be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Az új előírások szerint taxiszolgáltatást

- csak 10 évnél nem régebben forgalomba helyezett

- két oldalon két-két ajtós,

- legalább Euro IV. belső égésű motorral vagy elektromos hajtással rendelkező

- légkondicionált

gépkocsival nyújtható. A piacon az elmúlt időszakban megjelent szolgáltatók diszpécserszolgálatként csak úgy működhetnek, ha utast kizárólag az előírt engedélyek, jogosítványok és képesítések mindegyikével rendelkező taxisoknak közvetítenek, szerveznek. Ami azt jelenti, hogy csak taxisok lehetnek Uber-sofőrök.

A szabályozás kidolgozásánál figyelembe vették, hogy a nemzetközi szabályozás is egyértelműen a rendezett piac, a mindenkire egyformán érvényes feltételrendszer irányába mozdult el. Az országos szabályrendszer véglegesítésekor nagyban támaszkodtak a Budapesten önkormányzati hatáskörben bevezetett helyi előírások alkalmazásának gyakorlati tapasztalataira.

Új elem a szabályozásban, hogy a taxisoknak ötévente ismeretfelújító képzésen és vizsgán kell számot adniuk KRESZ-tudásuk naprakészségéről, és az időközben megjelent technológiai eszközök megfelelő kezeléséről.

A rendelet megnyitja a hatósági fellépés lehetőségét a repülőtereken, vasúti pályaudvarokon és buszállomásokon az utasokat zaklató, a közrendet megzavaró, taxishiénaként emlegetett személyekkel szemben. A közlekedési szolgáltató által üzemeltetett területeken – busz- és vonat pályaudvarok, repülőtér - a jövőben szolgáltatást felajánlani és utast felvenni kizárólag a szolgáltató hozzájárulásával lehet. Aki ismétlődő szabálysértést követ el, annak engedélyeit akár egy évre is megvonhatják.

A vállalkozóknak két és fél évük van a felkészülésre, miközben mintegy felük a fővárosi rendeletnek eleget téve már ma is megfelel az új országos követelményeknek.

A kormány az új rendelet elfogadásával nem tiltotta be az Ubert, a rendelet azt határozza meg, hogy milyen feltételek mellett lehet taxis tevékenységet végezni. "A kormány nem kíván innovatív megoldásokat megakadályozni", az Uber egy infokommunikációs szervezési tevékenység, infokommunikációs szolgáltatás, amely nem tiltott, "ha azt az előírt jogosítványokkal rendelkező taxisok veszik igénybe, akkor az szívük joga" - fogalmazott. Vagyis a taxisok, a szolgáltatást nyújtók eldöntik, hogy hajlandóak-e ezért az infokommunikációs szolgáltatásért az Ubernek díjat fizetni.

A rendelet nem vonatkozik majd a telekocsikra.

A kormány kiállt a tisztességes taxi társaságok mellett – mondta lapunk megkeresésére Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke. Az elnök elégedett, azonban hozzátette, hogy hátradőlniük nem szabad, ugyanis véleménye szerint az Uber és társai minden kiskaput ki akarnak majd használni a rendelet megsértése érdekében.

 

Franciaországban az Uber betiltását követelik
A kormány ígéreteit követően, miszerint mindent elkövetnek az amerikai szolgáltatás tényleges betiltása érdekében, a tiltakozó francia taxisok többsége feloldotta péntek hajnalban a repülőterek és pályaudvarok felé vezető útblokádokat, de a Párizs környéki bevezető utakon, Marseille-ben és Nizzában is még mindig több tucat feldühödött taxis akadályozta gépkocsijával számos helyen a közlekedést.
Csütörtökön mintegy háromezer taxis harminc nagy útlezárással akadályozta országszerte a közúti közlekedést, óriási dugókat okozva. Több helyütt erőszakos cselekmények és összetűzések is történtek, mintegy hetven gépkocsit felgyújtottak a tiltakozók, a rendőrség tíz embert őrizetbe vett.
"Az erőszak elfogadhatatlan egy demokráciában, egy olyan országban, mint Franciaország. Az Ubert meg kell szüntetni és törvénytelennek kell nyilvánítani, le kell foglalni a gépkocsikat" - jelentette ki Francois Hollande államfő. Ugyanakkor jelezte, hogy "az állam maga nem tudja elvenni a járműveket, azt bírósági döntésnek kell engedélyeznie".
Az amerikai központú Uber már Európa sok országában jelen van, és munkamódszere számos helyütt éles tiltakozásokat váltott ki. A szolgáltatás Franciaországban 2014 február óta elérhető, januárban betiltották, de a tiltás alkotmányosságát vitatja az amerikai cég, s a törvényt az alkotmánytanácsnál megtámadta, ami jogilag felfüggesztette a tiltást.     
Az Uber a taxisok szerint tisztességtelen versenyben veszi el a bejegyzett taxisoktól a munkát, miután a szolgáltatást nyújtó sofőrökre nem vonatkoznak a taxisok esetében szigorú követelmények, azaz nem fizetnek járulékokat, adót, nincsen utasbiztosításuk és nem végezték el az államilag szabályozott taxis engedélyhez szükséges 250 órás képzést.

Június 25-én, kaliforniai otthonában, 93 éves korában elhunyt Patrick Macnee, aki több száz filmben is szerepelt, többek között a Columboban, a Magnumban vagy a 80 nap alatt a Föld körülben - írja az Origo.