Blatter;FIFA-botrány;

FOTÓ:  Alessandro Della Bella/Getty Images

- Blatter tagadja, hogy lemondott a FIFA-elnökségről

Nemrég még az a hír látott napvilágot, hogy a FIFA-botrányba keveredett elnök korábbi bejelentése ellenére a hivatalában marad, most viszont Blatter azt állítja, ő egyáltalán nem is mondott le, csak a mandátumát a rendkívüli kongresszus rendelkezésére bocsátotta.

"Nem mondtam le, hanem a rendkívüli kongresszus rendelkezésére bocsátottam a mandátumomat" - nyilatkozta a Blick napilapnak a svájci sportdiplomata a FIFA-múzeum építésének megtekintése közben, majd talányosan hozzátette, nem áll készen arra, hogy múzeumba vagy panoptikumba kerüljön.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Blatter szívesen megtartaná pozícióját, amennyiben nem lenne más, "meggyőző" jelölt a pozícióra. 

A rendkívüli kongresszus időpontját július 20-án jelöli ki a FIFA végrehajtó bizottsága. Az elnökválasztásra december és február között kerülhet sor, a BBC múlt szerdán azt írta: december 16. a legvalószínűbb időpont - írja a hvg.hu.

Blatter június 2-án jelentette be lemondását, de addig marad elnök, amíg a FIFA új vezetőjét meg nem választják, eszerint tehát fél évig még biztosan hivatalban marad, de az is lehet, hogy tovább. Június 15-én az Európai Parlament a várakozásoknak megfelelően felszólította a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA), hogy a korrupciós botrány miatt azonnal váltsa le Joseph Blattert.

A videón Blatter lemond a posztjáról. Vagy mégsem?

Börtönbüntetést kaphat Dárdai Pál, ha továbbra is feltűnik egy tiltott sportfogadással foglalkozó cég reklámjában - írja a Bors.