Irán;atomtárgyalások;

- Finisben az iráni tárgyalások

Elvileg már csupán néhány nap maradt hátra az iráni atomprogram ügyében évek óta folytatott tárgyalások lezárására, ám egyelőre igencsak kérdéses, sikerrel járnak-e majd a bonyolult diplomáciai egyeztetések. A június 30-i határidő előtti zárószakasz holnap kezdődik az osztrák fővárosban. 

A megbeszéléseken a Biztonsági Tanács öt állandó tagja (Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína) mellett Németország is résztvesz, tagja a delegációnak az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Morgherini. Várhatólag már ma Bécsbe érkezik John Kerry amerikai külügyminiszter, szombatra várják Laurent Fabiust, a francia diplomácia vezetőjét. A kilátások ugyanakkor az utolsó pillanatban is hományosak. Teherán jó ideje az Irán ellen hozott gazdasági és kereskedelmi szankciók eltörlését követeli, egyes keményvonalas iráni politikusok ezt előfeltételnek tekintik bármiféle kompromisszumhoz, tárgyalópartnerei azonban nyilván előzetes biztosítékokat akarnak arra, hogy a szankciók oldása fejében Irán hajlandó lesz gyanúsnak itélt nukleáris programja visszafogására, netán tartós felfüggesztésére. Az iráni atomlétesítmények nemzetközi ellenőrzésének engedélyezése még mindig vitapont. Az előző tárgyalási menet zárultával a diplomaták meglehetősen semmitmondó nyilatkozatokat tettek, mondván: sikerült némi előrehaladást elérni, ám az áttörés még várat magára. Ilyen előzmények után nehéz lenne jósolni, különösen hogy az esetleges megállapodást nemcsak a teheráni keményvonalasokkal, hanem az amerikai szenátus héjáival is el kell fogadtatni.

A világ eddigi legnagyobb, mobil tengeri platformra helyezett szélturbinája kezd hamarosan működni Japánban, pontosabban a 2011. március 11-ei, hatalmas földrengést követő cunamiban megrongálódott fukushimai nukleáris erőmű közelében.