Csernoviczki Éva;Karakas Hedvig;cselgáncs Európa-bajnokság;Európa Játékok;

A címvédő Csernoviczki Éva (fehérben) bronzérmet szerzett a bakui Európa Játékok keretében zajló Európa-bajnokságon FOTÓ: SZALMÁ

- Újabb érmes nap Bakuból

Jól kezdődött a magyarok számára a 64. cselgáncs Európa-bajnokság, melyet a Bakuban zajló Európa Játékok keretein belül rendeztek. Karakas Hedvig a női 57 kilogrammban a dobogó második fokára állhatott, míg Csernoviczki Éva bronzérmet szerzett 48 kg-ban. A két dzsúdóson kívül még egy érem született az azeri fővárosban. A női 1500 méter gyorsúszásban Juhász Janka óriási küzdelemben végül ezüstérmet szerzett.

Tegnap a nőké volt a főszerep, már ami a magyar érmeket illeti a 64. cselgáncs Európa-bajnokságon. A rajt remekül sikeredett a rendhagyó kontinenstornán, hiszen az idei Eb egyben Európa Játékok is. Az 57 kilogrammos kategóriában versenyző Karakas Hedvig az osztrák Tina Zeltner és a német Miryam Roper legyőzésével került az elődöntőbe.

A négy között az U23-as Európa-bajnok koszovói Nora Gjakovával csapott össze. A mérkőzés nem hozott értékelhető akciót, de míg a vb-harmadik magyar dzsúdóst kétszer, addig ellenfelét háromszor intették meg, így végül Karakas örülhetett. A fináléban aztán a négyszeres Európa-bajnok és vb-ezüstérmes portugál Telma Monteiro várt a magyar hölgyre. A döntőben azonban a portugál két perc alatt ipponnal győzött, így Karakas Hedvig ezüstérmes lett. A Honvéd dzsúdósa ezzel a sikerrel pályafutása legjobb eredményét érte el kontinenstornán.

De nemcsak Karakas Hedvig állhatott a dobogóra a tegnapi nap folyamán. A 48 kilogramm címvédője, Csernovicszki Éva az izraeli Noa Minskert győzte le az első mérkőzésén, majd az orosz Irina Dolgovától szenvedett vereséget, így a vigaszágra került. Ott első összecsapásán a török Dilara Lokmanhekimmel találkozott, s fél perccel a vége előtt ippont kapott akciójára, így a bronzéremért léphetett tatamira.

Az olimpiai harmadik magyar a dobogóért vívott csatában az ukrán Marina Csernyakot – aki korábban a súlycsoport másik magyarját, Pupp Rékát búcsúztatta – verte úgy, hogy kétszer vazaarit érően dobta el riválisát, ez pedig ippont ért.

A nyitány tehát remekül sikerült a magyaroknak, ez pedig nagy lökést adhat a többieknek a folytatásban. A mai nap többek között Breitenbach Anett és Ungvári Miklós is tatamira lép.

A dzsúdósokon kívül még egy érem született tegnap az azeri fővárosban. Juhász Janka ezüstérmet szerzett 1500 méteres gyorsúszásban. A 15 esztendős lány, – aki hat másodperccel javította meg egyéni legjobbját – remekül hajrázott, 16:40.39 perc alatt teljesítette a távot, s csupán 22 századmásodperccel maradt le a győztes olasztól, Sveva Schiazzanótól.

„Az utolsó száz méteren mondtam magamnak 'hú Janka, meg kell csinálnod!', majd az utolsó ötvenen, hogy 'ezt már nem engeded el' – és akkor kezdtem igazán sprintelni” – nyilatkozta a mob.hu-nak az úszó. Juhász Jankán kívül még két magyar úszott tegnap döntőt: Sós Dániel 200 méter vegyesen a negyedik lett, míg Tekauer Márk nyolcadik helyen ért célba 200 méter pillangón.

A mai magyar program (cselgáncs)
Női 63 kg:
Szabó Franciska–Juul Franssen (holland)
70 kg:
Gercsák Szabina–Linda Bolder (izraeli),
Breitenbach Anett–Marie Eve Gahie (francia)
Férfi 73 kg:
Ungvári Miklós–Georgios Azoidis (görög) /Marco Maddaloni (olasz) találkozó győztese
81 kg:
Csoknyai László–Gasper Jerman (szlovén)/ Jaromir Musil (cseh) találkozó győztese, Krizsán Szabolcs–Vitalii Dudchyk (ukrán)



Futballban a Barca ebben az idényben „lenullázta” a Real Madridot (bajnokság, kupa, BL), most a fővárosi klub kosarasai álltak bosszút.