MSZP;szegénység;stadion;

- Frappáns! "Stadionban nem gyógyult még meg senki"

Az MSZP számításai szerint jelenleg 4,2 millióan élnek Magyarországon a létminimum alatt, ami félmillióval több mint 2010-ben.

Erről Korózs Lajos, a szocialisták országgyűlési képviselője beszélt csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Kifejtette, a kormány a jövő évi költségvetéssel szögesdrótokat húz a társadalomban, hiszen kizárólag a jómódú elitet támogatja, miközben a középosztályt vegetálni hagyja, az alsóbb rétegeknek pedig nem segít.

Állítása alátámasztására példaként említette az szja-csökkentést, amivel szerinte az "összes pénzt a felüllévők viszik el". A gazdag emberek zsebében maradó 120 milliárd forintot inkább az egészségügyre kellene fordítani - mondta, majd hozzátette: a presztizsberuházásokkal sem értenek egyet, hiszen "stadionban nem gyógyult még meg még senki". 

A szocialista képviselő kiemelte, hogy a kormány hét éve nem emeli a szociális ellátások szempontjából fontos minimálnyugdíjat, továbbá a gyest, a gyermekágyi és anyasági segélyeket, valamint a családi pótlékot sem. Az ellenzéki politikus bírálta a Központi Statisztikai Hivatalt (KSH) is, amiért már két éve nem hozza nyilvánosságra a létminimum alatt élők számát, jövőre pedig már nem is készít ilyen mérést. Korózs Lajos ezzel összefüggésben azt javasolta a statisztikusoknak, hogy európai mintára a laekeni indikátorok alapján mérjék a szegénységet.

A KSH szerdai jelentéséből idézve hozzátette, tavaly a jó módúak csak ennivalóra két és félszer többet tudtak költeni, mint a szegényebb sorban élők, míg ruházkodásra és egészségügyre egyaránt ötször annyit fordíthattak. Beszámolója alapján a fővárosban a falun élők között kétszeres a különbség a ruházatra és egészségügyre szánt kiadások szempontjából.

A Direkt36 utánajárt, mennyi pénzért dolgozott Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak volt cége, az Elios. Kiderült, hogy a lámpák kirívóan sokba kerültek, van olyan város, ahol ez százmilliókkal dobhatta meg a költségvetést, sőt az árakat látták az állami szervek is, de nem tett senki semmit. A Párbeszéd Magyarországért (PM) különösen nagy kárt okozó csalás miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.