A merev germánok (egyébként a berlini együttes vegyesen nemzetközi, hol van már a földtekén „tiszta nemzeti” zenekar?), május 11-én szavaztak először, de a kalapból végül a nyolc-tíz jelöltből egyetlen név sem varázsolódott ki. Pedig milyen karmesterek voltak benne?
A hetvenévesek közül Daniel Barenboim, aki kezdetben „érdektelenségével” tüntetett, majd hajlamos lett volna elfogadni, aztán Ricardo Muti, sőt kezdetben maga a 43 éves Petrenko is, aki a csábító ajánlatot először visszautasította. Talán a történelmi elődök, Furtwängler, Karajan, Abbado és a többiek miatt hökkent vissza a megtiszteltetéstől? Pedig ez a Nyugat-Szibériában, Omszkban 1972.-ben született muzsikus, hegedűművész atya és zenetörténész anya fia, mind közül talán a „legnémetebb” volt.
Ő maga a tizenegyedik évét töltötte be, amikor a családja 1990-ben Ausztriában letelepedett, a bécsi konzervatóriumban diplomázott, majd csakugyan Németország lett az útnak indítója. A berlini Komische Oper, majd mostanáig a müncheni operaház. A bajor együttes úgy ismerte meg, mind rendkívül lelkiismeretes, a részletekre féltőn ügyelő Maestrót, aki nem szalaszt el egyetlen próbát sem, sőt követelőző.
A csúcspont a 2011-es Trisztán volt, felejthetetlenként említik. Mellé a bayreuth-i, összehasonlíthatatlan Wagner „négyes”, a teljes Ring, a Nibelung gyűrűje. A Berlini Filharmonikusokat igaz, eddig csak háromszor vezényelte, de búcsúja után nyomban azt kérdezték a muzsikusok, mikor jön vissza? Győzelme ellenére mégis még három évig kell várniuk rá, Sir Simon 2018-ban tér vissza a szigetországba és Petrenkót addig köti a müncheni szerződése.
Imádták az angolt Berlinben, az orosztól mégis mást várnak. Két eltérő egyéniség. Rattle-lel ellentétben ő menekül a média elől, nem ad interjúkat, kevesebb koncertre vállalkozik, és vendégszerepelni sem szeret. Talán azért, mert bejárta már a fél világot, Barcelonától a New York-i Metig, Chicagóig, ahol a felejthetetlen magyarnak, Reiner Frigyesnek volt az aranykora.